Pjongcsang 2018

Három 4.00 feletti szorzót próbálunk megcsípni - napi tippek a téli olimpiára

  • Cesc18
megosztom

Vasárnap hat számban osztanak érmeket a pjongcsangi téli olimpián.

Ennyiért bűn lenne otthagyni a címvédőt

Gyorskorcsolyában egyelőre söpörtek a holland lányok, viszont a nagy sorozatuk megszakadhat, ugyanis a legrövidebb távon, az 500 méteres sprintben ázsiai csata várható az aranyért. A topfavoritnak a világbajnoki címvédő Nao Kodaira számít, aki 1000 méteren ezüstöt szerzett. Nem lehetett azonban ezzel maximálisan elégedett, ugyanis világcsúcstartóként a legfényesebb medáliában reménykedett. 500-on még kevesebb pénzt fizetnek a győzelmére, ám 1.30-ért egy lyukas garast nem tennénk rá, hiszen Vancouver és Szocsi bajnoka, a dél-koreai Lee Sang-hwa lesz a kihívója. Tény, hogy a 2017/18-as Világkupában Kodaira rendre legyőzte Sang-hwát, azonban a hazai pálya sokat segíthet a dél-koreainak, hogy ezúttal ő bizonyuljon a jobbnak. 4.55-ös oddson bűn lenne nem megjátszani a címvédőt.

A két ázsiai mögött a bronzérem sorsa rettentően nyitott. 5.50-ért kifejezetten tetszetős, hogy Vanessa Herzog dobogón végez. Az osztrák lány 1000 méteren meggyőzően ment, 500-on pedig egész szezonban nagyon kiegyensúlyozottan teljesített. Január elején Európa-bajnok lett ezen a távon, több itteni riválisát is megelőzve. 

  • Lee Sang-hwa nyer 500 méteren @ 4.55    
  • H2H: Herzog-Erbanova H @ 1.70    

 

X Games-cím után olimpiai arany?

Hatalmas versenyre van kilátás a férfi freestyle sízők slopestyle számában, ahol hat-hét versenyző is reális eséllyel pályázik az aranyéremre. A három favoritnak a 2018-as X Games dobogósok számítanak, tehát a norvég Oystein Braten, a svéd Henrik Harlaut és a svájci Andri Ragettli. Náluk valamivel kevesebb esélyt adnak a két amerikainak, Gus Kenworthy-nak és Nick Goeppernek, akik Szocsiból az ezüstöt és a bronzot vihették haza. Négy éve egyébként letarolták a dobogót az amerikaiak, miután Joss Christensené lett az arany. Most viszont még az sem elképzelhetetlen, hogy nem lesz az érmesek között amerikai, bár Kenworthy és Goepper is rutinos freestyle-os. 

A hatalmas ugratók komoly kihívás elé állítják a versenyzőket, a hölgyek nem is igazán tudtak kibontakozni. Ez a pálya Harlaut-nak feküdhet a favoritok közül a leginkább, aki többszörös Big Air győztesként aligha jön zavarba a nagy ugratóktól. Kérdés, hogy nyomás alatt miként tudja majd beadni az ugrásait, hiszen az idei szezonban annyi komoly versenyt nyert, hogy most ott csücsül majd a vállain az esélyesség terhe. Ugyanakkor egy végtelenül laza srác, akinek a tarsolyában nagyon komoly trükkök lapulnak. 

Freestyle ski, férfi slopestyle
hatharom.com
Harlaut nyer
@4.60
Fogadási határidő: vasárnap, 02:00

Az outsiderek közül a brit James Woods okozhat meglepetést, aki az X Games-en kicsivel csúszott csak le a dobogóról, viszont Big Airben bronzérmes volt, tavaly pedig aranyérmes. De világbajnokságról is van már két érme, illetve Szocsiból egy ötödik hely, amit sérülten síelt össze. Nagyon jó versenyző típus, kicsit érthetetlen, hogy ilyen eredménysorral, hogyan tarthatják ennyire esélytelennek. 

  • Woods érmet szerez slopestyle-ban @ 6.00
megosztom