Pjongcsang 2018

Két versenyből profitálnánk - napi tippek a téli olimpiára

  • Cesc18

Szerdán hat számban osztanak érmeket a pjongcsangi téli olimpián.

Ismét holland arany?

Szerdán a gyorskorcsolyázóknál ismét főszerepben a hölgyek, ezúttal 1000 méteren mérik össze a tudásukat. A hollandok eddig verhetetlenek, a hatból öt érmet kisajátítottak maguknak, ám a két és fél körös távon Nao Kodaira révén japán arany lenne a papírforma. Kodaira a szám világcsúcstartója és a szezon talán legerősebb sprintere, azonban 1500-on is láthattuk, hogy az olimpia más kávéház. Miho Takagi a mi nagy örömünkre nem tudott favoritként győzni, és nem lennénk meglepve, ha a másik japán sem igazolná a papírformát, igaz, Kodaira jóval rutinosabb, mint honfitársa, hiszen már Vancouverben csapatban érmet tudott nyerni, ugyanakkor Szocsiban semmi maradandót nem alkotott.

Kodaira legveszélyesebb kihívója a világbajnoki címvédő Heather Bergsma, illetve természetesen a hollandok, köztük Ireen Wüsttel, aki az 1500-as arany után teljesen felszabadultan korizhatja ezt a távot. Papíron a legerősebb holland ebben a számban Jorien Ter Mors, de miután a sérülései miatt az idei szezonban keveset tudott versenyezni, így véleményünk szerint inkább az 1500-on bronzérmet nyerő Marrit Leenstrára lesz érdemes odafigyelni. 

  • Egymás ellen - Ter Mors vs. Leenstra V @ 2.40    

Elképesztő verseny kinézőben

Ha valamikor, most tényleg megéri majd felkelni hajnalban, ugyanis a férfi snowboardosok félcső száma parádés versenyt ígér. A sportág királya, Shaun White Torino és Vancouver után ismét megcélozta az aranyérmet és a  formája alapján a legnagyobb favoritnak tekinthető. White 98.50 ponttal kvalifikálta magát a döntőbe, ami egészen parádés, ám nem véletlen a 2.15-ös oddsa, az ausztrál Scotty James és a japán Ayumo Hirano személyében két nagyon komoly kihívója van. James kétszeres világbajnok, míg Hirano olimpiai ezüstérmes és X Games-győztes. A japán hihetetlen tehetséges, Szocsiban 15 évesen (!) lett második, az X Games-en pedig olyat tett a pályára, amit korábban még senki más és 99 ponttal lett aranyérmes. Több külföldi szakportál szerint ez volt minden idők egyik legelképesztőbb versenye. 

A formával egyik versenyzőnél sincs gond, a selejtezőben hozták magukat, így a kérdés, hogy a döntőben kinek sikerül a legpontosabban beadnia az ugrásait. A mérhetetlen rutin White mellett szól, illetve az ő tarsolyában mindig van egy olyan trükk, ami aranyat érhet, James és Hirano is pokoli menetekre képes, szóval abszolút háromesélyes az aranycsata. Ha valamelyikük hibázik, akkor a lepattanóra Ben Ferguson csaphat le, aki az idei X Games bronzérmese.

Snowboard - Férfi félcső - ki végez előrébb?
hatharom.com
Ferguson vs. Pates H
@1.40
Fogadási határidő: szerda, 02:30