Bajnokok Ligája

2.80-as szorzót tippelnek olvasóink a keddi BL-napra

megosztom

Játékosaink szerint a Juventus és a Manchester City is megnyeri a maga meccsét, a két favorit sikere kettes kötésben közel háromszoros pénzt fizetne.

Juventus - Tottenham

A tavalyi döntős Juventus a Tottenhamet fogadja, az oddsok alapján pedig az olasz bajnok jóval esélyesebb a győzelemre. Ahogy az előzetesünkben is írtuk, a Juve kiváló formában várhatja az ütközetet, ugyanakkor jó pár sztárjátékosa nem lesz bevethető sérülés miatt.

Azt is megírtuk, hogy a Tippmixpro fogadói 72 százalékban várnak hazai sikert, a hatharom.com olvasói viszont még ennél is biztosabbak, hiszen az oldalon leadott tippjeitek alapján 92 százalék tippelt a hazaira.

2018-02-13;42

Basel - Manchester City

A játéknap másik párharcában az angol listavezető Manchester City Svájcban lép pályára. Az oddsok alapján itt még egyértelműbbek az esélyek, a bombaformában lévő Guardiola-csapatnak papíron nem okozhat gondot a svájci Basel.

Ennek a meccsnek a végeredményét illetően viszont már valamelyest megosztottabban tippeltetek, hiszen a kettesre játékosaink 73 százaléka tippelt, 27 százalék viszont a döntetlenben látott fantáziát, amire kereken ötszörös szorzóért lehet fogadni. Az érdekes, hogy a Basel győzelmére 0 tipp érkezett be idáig.
 

A meccsekre itt és itt tudjátok leadni tippjeiteket!

Oszd meg véleményedet a meccsekel kapcsolatban és tippelj a tippligánkban!

megosztom