Német foci

Egy meccs, ahol szinte kódolva van a kevés gól

Duplázó tippünk van a kiesés elől menekülő Hamburg meccsére, amelyen nem várható gólzápor.

Vasárnap 18 órakor a Bundesliga 21. játéknapjának zárómeccsén a Hamburg a Hannover csapatát fogadja. A kiesési helyen tanyázó hazaiaknak sürgősen össze kell szedni magukat, és az edzőváltás által talán visszatérhetnek a nyerő útra.

1x2    
Hamburg Döntetlen Hannover
2.15 3.20 3.30

A közvetlen előzményeket nézve a Hamburg hatalmas eredményként könyvelhette el, hogy a dobogó várományos Lipcse otthonában 1-1-es döntetlent ért el az előző fordulóban - ez volt Bernd Hollerbach tréner első meccse a csapat élén, aki vasárnap bemutatkozik a Volksparkstadion közönségének is. Persze elbízniuk közel sem szabad magukat, hiszen rengeteget kell még tenniük, hogy stabilizálják a együttest,- és helyüket a német élvonalban. 

Az új mester osztja az utasításokat. fotó: HSV Facebook

A Hannover Wolsburgban futott bele egy 1-0-ás zakóba, ezáltal a legutóbbi 5 idegenbeli meccsükön mindössze 1 pont jött össze nekik. Andre Breitenreiter gárdája amúgy klasszikusan az a csapat, amely saját közönsége előtt gyűjti a pontokat, így a túráikon nyújtott pocsék teljesítmény ellenére is a 11. helyen tanyáznak.

Hamburgban a legnagyobb problémát a támadószekció életlensége okozza,

az eddigi 20 fordulóban mindössze 16 gólt szereztek, és meccsek 55%-án tudtak csak betalálni.

Ráadásul a lehetőségek sem futószalagon jönnek, sőt a liga 3. legkevesebb helyzetét dolgozzák csak ki. Ennek kompenzálásaként nem tehetnek mást, mint masszívan védekeznek, és próbálják az ellenfeleiket is kevés gólon tartani. 29 bekapott góljuk nem is kirívó, 8 csapatnak van legalább annyi, vagy több a neve mellett.

Ami még tetézi a bajt, hogy az egyik legfontosabb játékosuk, a jobbszélső Nicolai Müller keresztszalag sérüléssel kidőlt a sorból, plusz a középhátvéd Bjarne Thoelke is kényszerpihenőn van. A Hannovernek is vannak gondjai, hiszen Edgar Prib is keresztszalag problémákkal küzd, és a szélső támadó Noah Joel Sarenren Bazee is valószínűleg nem lesz a kezdőben térdsérülés miatt.

[2544099] 2018-02-04 18:00:00 Hamburg - Hannover 96x

A két csapat összesített eredményeit nézve 48%-ban született maximum két találat az előző meccseiken, és bár a kimenetelre nem vennénk mérget, a legvalószínűbb, hogy 1 gól fog dönteni a 3 pont sorsáról.

Hamburg - Hannover
hatharom.com
MINDKÉT CSAPAT SZEREZ GÓLT + GÓLSZÁM 2,5​ - Nem, és kevesebb
@2.10
Fogadási határidő: 18:00
[2544099] 2018-02-04 18:00:00 Hamburg - Hannover 96x;