Sportfogadás

Így oszlanak meg a tétek az Atalanta-Juventuson

Kedden este az Olasz Kupában méri össze erejét a két gárda, a fogadók állásfoglalása pedig nem meglepő.

Papu Gómez már 7 gólnál és 8 gólpassznál jár a szezonban. fotó: archív

Kedden este 20:45-kor immár az elődöntőkkel folytatódnak a Coppa Italia küzdelmei. A statisztikák alapján erősen érik egy döntetlen a hazaiaknak, hiszen a bergamói együttes 23 meccs óta nem remizett a kupában.

   
Atalanta Döntetlen Juventus
3.15 2.85 2.25

Ahogy azt a mérkőzést beharangozó cikkünkben is írtuk, a Juve remek formában érkezik a meccsre. A csapat minden szekciója remekül muzsikál, a védelem például olyannyira, hogy Allegri csapata az utolsó 1181 percben mindössze egyetlen gólt kapott. Az olasz mester a párharcot megelőző nyilatkozatában világossá tette, hogy legalább olyan fontos nekik ez a sorozat, mint a BL vagy a Scudetto, és gólokat akar látni a csapatától.

Remek hír lehet ez a magyar fogadóknak, hiszen a   -nál a 65%-uk a zebrákat húzta be győztesnek, 27% az ikszben-  míg mindössze 8% a hazaiban bízik. A vendég győzelemre adott magas odds rendkívül kecsegető, és ahogy azt már korábban kifejtettük, érdemes is vele próbálkozni.

www.tippmixpro.hu

[2691724] 2018-01-30 20:45:00 Atalanta - Juventusx;