Spanyol foci

Ekkor fogadj gólokra Hispániában!

A magas átlagoddsok ellenére is nagyon sok az over Spanyolországban, ha a vasárnap ebédidőről van szó.

Az idény egyik leggólszegényebbre taksált mérkőzésével kezdődött a vasárnapi La Liga-játéknap, a Leganes és az Espanyol randevúján a bukik jóslatai alapján még 2 gól is alig volt várható. Ám hiába fizettek az irodák átlagban majdnem 3-szoros oddsot arra, hogy esik legalább három gól, a felek már a 69. percben megvoltak a határral, a legalább ötgólos végeredmény pedig akár 19-szeres oddson is fogadható volt a nemzetközi bukiknál. Meglepő gólgála? A statisztikák szerint nem éppen!

Idén ugyanis a 17 vasárnap déli mérkőzésből 12 over született és mindössze 5 under. A 3,47-es gólátlag már csak azért is érdekes, hiszen az oddsok átlaga ezeken a találkozókon 2.11 volt a legalább három találatra.

Aki tehát minden mérkőzésen megjátszotta egy egységgel az overt, az most 8,67 egységgel gazdagabb, ami 51%-os ROI-nak felel meg.

A Leganes-Espanyol 3-2-je csak a jéghegy csúcsa volt, a múlt héten hasonlóan nagy oddson volt fogadható az Alavés-Leganes, de volt már 4-4-es Sociedad-Betis és 2-4-es Deportivo Real Sociedad is.

Fotó: Cadena SER

Úgy tűnik tehát, hogy mérkőzéstől függetlenül érdemes megpróbálni a vasárnap délutáni mérkőzéseken a sok gól megjátszását, hiszen lehet, hogy többségében kiscsapatok érintettek ezeken a találkozókon, a gólzápor nemigen marad el így sem.

A 22. fordulóban a Getafe és a Leganes találkozik egymással, vagyis egy miniatűr madridi derbit rendeznek ebédidőben. A felek szeptemberi találkozója három gólt hozott, ennek fényében pedig izgalmas szorzónak tűnik a    által kínált 2.60-as odds arra, hogy legalább három gól esik.

[2580755] 2018-02-04 12:00:00 Getafe - Leganesx;