Francia foci

A Francia kupában dupláznánk csütörtökön

A PSG verő Strasbourg ha nem is könnyedén, de áthámozhatja magát az idén gyengélkedő Lille csapatán.

Csütörtökön 20:45-kor a Lille a Strasbourg otthonába látogat a Francia kupában. Az egymeccses párharcon már a legjobb 16 közé jutás a tét.

A Strasbourg nem egyszer demonstrált már erőt hazai pályán. fotó: ligue1.com

Az eddigi kupameccseikből óriási következtetéseket még nehéz lenne levonni, a Ligue 1-ben viszont a Strasbourg erős közép csapatatként a 10. helyen tanyázik, míg a Lille jelenleg az osztályozós 18. pozícióban várja a hétvégi folytatást.

1x2    
Strasbourg Döntetlen Lille
2.20 3.05 3.05

A kék-fehér együttesnek tehát eddig sikerült várakozáson felül teljesítenie, hiszen idén jutottak vissza az élvonalba. A Stade de la Meinau közönsége előtt különösen jól szerepelnek, az elmúlt 10 párharcukból mindössze kétszer hagyták el vesztesen a pályát. Ráadásul egy világraszóló siker is összejött nekik. hiszen bajnokin nekik sikerült elsőként megverni a padlógázzal a bajnoki cím felé hasító PSG-t. A mögöttünk álló hétvégén egy 5 gólos thrillerben sikerült a Dijon fölé kerekedniük, és ez a 3-2-es győzelem komoly plusztöltetet adhat számukra a kupameccsre.

A hazaiaknál Oukidja, Corgnet, és N'Dour hiányzik a keretből. fotó: Strasbourg Facebook

A Lille-nél kisebb krízishelyzet alakult ki, hiszen a csapat az elmúlt években rendszeresen versenyben volt az nemzetközi kupaindulásért, ehhez képest idén könnyen lehet, hogy a bent maradásért küzdhetnek csak. Adott lenne tehát az alkalom, hogy szépítsenek a csúf szezonon, lélektanilag azonban aligha segít nekik, hogy szombaton a közvetlen kiesési rivális Troyes is elverte őket, és még gólt sem tudtak rúgni. Legutóbbi 11 túrájukból ráadásul 7-ről zakóval a zsebben térhettek haza. Nehezíti a dolgukat továbbá, hogy sérültekkel is számolniuk kell, a Troyes ellen kidőlt Benzia csatlakozott a Soumaoro, Malcuit, and N'Guessan kényszerpihenőn lévő trióhoz. 

Az új mester, Christophe Galtier alatt bár érezhető a fejlődés, könnyen előfordulhat, hogy a vezetőség inkább beáldozza a kupát, és a fókuszt maximálisan a bajnokságra helyezi, hogy még véletlenül se forduljon elő, hogy kipottyannak az első vonalból.

Ki jut tovább?    
Strasbourg Lille
1.60 2.10
Fogadási határidő: 20:45

A két csapat a szezon elején már összemérte az erejét, akkor a Strasbourg egy laza 3-0-lal küldte haza a megrogyott lilleieket. Fogadási szempontból nem a legkönnyebb a két inkonzisztens csapat mérkőzése, az előzetesek alapján azonban továbbjutásra 1.60-ért simán behúzhatjuk a hazait, de óvatosan a rendes játékidőn belüli Strasbourg győzelem is jó opció lehet 2.20-ért.

Tudtad?

  • A Strasbourg veretlenségi sorozata 7 meccs óta tart a Francia kupában
  • A Lille döntetlen nélküli sorozata 5 meccs óta tart a Francia kupában
  • Mindkét csapat egyaránt betalált minimum egyszer legutóbbi 7 kupa meccsükön
[2694842] 2018-01-25 21:00:00 Strasbourg - Lillex;