Olasz foci

Krízisrangadó Itáliában - benézték az oddsot a bukik?

megosztom

Az Inter és a Roma találkozóján a bukik sok-sok gólt várnak. De a jelen statisztikái mást mutatnak.

Távolról sem tűnik túlzónak a címben írt krízisrangadóval illetni az Inter és a Roma hétvégi összecsapását, hiszen mindkét fél pokoli formát mutat. Noha edzőváltásról egyelőre még egyik klubnál sincs komolyan szó, egy újabb fiaskó azért már igencsak kínos lenne mindkét csapat számára.

   
Internazionale Döntetlen Roma
2.30 3.35 2.85

Az Internazionale öt, a Roma pedig három nyeretlen bajnokiból érkezik a vasárnap esti csúcsderbire úgy, hogy közben mindkét gárda búcsút intett az Olasz Kupának is. 20 forduló elteltével talán nem jósolunk badarságot, ha azt mondjuk, év végén az Inter-Lazio-Roma trió közül kerül majd ki a két BL-induló, így a két fél mostani találkozója nyugodtan felfogható hatpontos derbiként.

Jó hír lehet azonban az edzőknek, hogy gyakorlatilag mindenki felépült és mindenki bevethető.

Annak ellenére, hogy az Inter gyenge szériája ölel fel hosszabb időt, mégis elsősorban a Farkasoknál van ok aggódásra, hiszen kissé csúnyán fogalmazva a milánóiak csak "visszakerültek a helyükre", a Románál azonban alapos változások szükségeltetnek minden téren.

[2588531] 2018-01-21 20:45:00 Inter - Romax;10

A mérkőzésre készülve Di Francesco mester elmondta, könnyen lehet, hogy a korábbi 4-3-3-as felállást hamarosan 4-2-3-1-esre cseréli, amelytől még több labdabirtoklást és mezőnybeli fölényt vár majd.

Az biztos, hogy szükség van reformokra az örök város sikercsapatánál, hiszen a közhangulat nem éppen ideális, gondoljunk csak Nainggolan afférjára.

Maga a párosítás első ránézésre igen overesnek tűnik, hiszen utolsó hét bajnokijukból öt over lett, hatszor pedig mindkét csapat betalált. Azonban az elmúlt éveknél lényegesen jobban védekező csapatok találkoznak ezúttal, amit az is jelez, hogy a Roma 14, az Inter 15 gólt kapott 19, illetve 20 bajnoki találkozón.

A Roma idegenben ráadásul különösen nem overes csapat, nyolc meccsükből mindössze kétszer lépték át a felek a 2.5 gólos határt, amelyet az is indokol, hogy az Olimpicót elhagyva szenzációs a védelmük, négy gólt kaptak csupán, pedig jártak már a Juventus, a Milan, a Fiorentina, a Torino és az Atalanta vendégségében is.

Mindezen tényezőket nézve egyértelmű, hogy miért gondoljuk elszabottnak a 2-szeres szorzót arra, hogy nem esik majd három gól. Véleményünk szerint ennek a találkozónak nincs igazi esélyese, a döntetlen a legvalószínűbb eredmény, így a bátraknak egy döntetlen és 4.5 gólnál kevesebb opciót ajánlunk 3.30-as oddsért, míg az óvatosabbaknak egy 3.5 gól alattit 1.40-ért.

2018-01-20;55
2018-01-21;55
2018-01-22;55
241306
megosztom