Magyar foci

Jó eséllyel hamarosan lesz egy jó topligás játékosunk

megosztom

Egyelőre hibátlanul ível felfelé a 17 éves Szoboszlai Dominik karrierje, aki a téli alapozást már a Red Bull Salzburg felnőtt csapatával kezdte meg.

Szoboszlai Dominik az élet napos oldalán / redbullsalzburg.at

Bár "ígéretes tehetségek" terén a magyar futball mindig jól állt, valahogy a profivá válás rögös útján a legtöbb talentumunk elcsúszik, aztán vagy eltinglitanglizik az NB I-ben vagy körbehaknizza a világ futottak még bajnokságait.

Szoboszlai Dominik jelenleg a magyar futball legnagyobb ígérete. A 17 éves középpályás 2017-ben egy kiválóan sikerült U17-es Eb után került az MTK-tól az osztrák Salzburg akadémiájára, ahol aztán talán még a várakozásokon felül is teljesített.

Szoboszlai piaci értéke bő 8 hónap alatt a 2,5-szeresére nőtt, jelenleg 500 ezer eurót ér.

Szoboszlai a 2017-es évet a Red Bull fiókcsapatában, az osztrák másodosztályban szereplő Lieferingben töltötte, ahol 19 bajnokin 7 gólig jutott és négy gólpasszt is kiosztott. A Liefering mellett a Salzburg U19-es csapatával az ifjúsági BL-ben is pályára léphetett - ebben a sorozatban tömte ki a Honvédot a Krasznodar 8-0-ra -, négyszer volt kezdő, egyszer sem cserélték le, a Salzburg pedig túlélte az őszi etapot és február 7-én a Sporting ellen folytatja a rájátszásban.

Szoboszlai tehát bizonyított, ennek pedig az lett az eredménye, hogy pár nappal ezelőtt a Salzburg új szerződést ajánlott a középpályásnak és immáron az osztrák bajnok felnőtt csapatával készülhet -  jelenleg is a spanyolországi Esteponában edzőtáborozik a Salzburggal.

"Ez a jövőre nézve nagyon biztató, mert azt jelenti, hogy a klub nagyon bízik benne és hosszú távon számol vele”

- nyilatkozta az m4sport.hu-nak a futballista ügynöke, Esterházy Mátyás. A menedzser szerint a Salzburg kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a megfelelő ütemben építse fel a játékosait, így nem kell attól tartani, hogy tavasszal játék nélkül maradna Szoboszlai, hiszen amennyiben nem tudná beverekedni magát a kezdőbe, akkor még mindig ott lesz a Liefering és az ifi BL. A fiatal magyar középpályás 2021-ig kapott szerződés Salzburgban, vagyis ha minden jól megy 20 éves koráig biztosítva van a karrierje.

A tekintélyes The Guardian 2017-ben beválasztotta Szoboszlait a világ 60 legnagyobb tehetség közé. Képességeit és kvalitásait Toni Krooshoz hasonlították. 

"Óriási motivációt jelent, hogy minél több lehetőséget harcoljak ki magamnak a felnőttek között" - fogalmazott a 17 éves játékos, aki elmondta, korosztályában a legjobbak közé tartozott az elmúlt fél évben.  "Technikailag szerintem mindig is megálltam a helyem, de amikor kikerültem, nem tudtam németül, így kérdés volt, hogyan illeszkedem be a csapatba. Valamint az is, hogy milyen ütemben fejlődöm majd. Az elején kaptam kritikát, mikor a labda elleni játékban nem azt csináltam, amit az edzők kértek. Az őszi szezon végén volt egy értékelés, ahol elmondták, hogy

a góljaim és gólpasszaim mellett az összes meccsen és az összes edzésen én futottam a legtöbbet, majd a sportigazgató közölte velem, hogy a felkészülést a felnőtt csapattal kezdem.

Sokan úgy gondolják, hogy Szoboszlai egyik nagy szerencséje, hogy már fiatalon lehetősége volt elkerülni Magyarországról, így őt még nem fertőzte meg az a hibás mentalitás, amely oly' sok kortársának karrierjét teszi tönkre. Az osztrák és a magyar felfogásbeli különbségekről szólva Szoboszlai hangsúlyozta, hogy a lazsálást arrafelé még csak hírből sem ismerik.

 „Itt igazán akarnak a játékosok. Mindenki! Mind nyerni szeretne, és azon töri magát, hogy profi labdarúgó váljon belőle. Amikor csak időm volt, mindig plusz munkákat végeztem, és ez a mai napig így van. Mert itt nem a csapatba kerülés a tét, hanem hogy elküldenek-e vagy maradsz. 

Ha nem teljesítesz, nem leszel a keretben. Ha pedig nem vagy a keretben, akkor feleslegesen vagy itt.”

Szoboszlai jelenleg a magyar futball legnagyobb kincse, aki egy olyan klubban pallérozódhat, amely ugyan nem tartozik a szűken vett európai elithez, de kiváló ugródeszkát jelenthet egy nyugat-európai topbajnokságba.

A Salzburg jelenleg egy ponttal lemaradva a második helyen áll az osztrák Bundesligában, az Európa Ligában pedig csoportgyőztesként jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol majd a Real Sociedaddal néz farkasszemet.

[2691858] 2018-01-20 16:00:00 Salzburg - Viktoria Plzenx;
238639
megosztom