Magyar foci

Huszti Szabolcs hazatért az NB I-be!

  • ivan

A Videoton hivatalos honlapján jelentette be, hogy hosszú távú megállapodást kötött Huszti Szabolccsal.

Fotó: vidi.hu

12 és fél év után ismét Magyarországon futballozik Huszti Szabolcs, aki légiós pályafutása során megfordult a Metzben, Hannoverben, a Zenitben és a Frankfurtban is, legutóbb pedig a kínai Csangcsung Jataj csapatát erősítette.

Az áprilisban már 35. életévét betöltő középpályás tavaly nyáron térdműtéten esett át, így az elmúlt fél évben nem játszott tétmérkőzést, a Videoton közlése szerint azonban rehabilitációja a végső fázisba ért, így ott lehet a tavaszi nyitányon.

"Őszinte leszek, korábban nem gondoltam volna, hogy én még a magyar bajnokságban pályára lépek. A tavalyi sérülésem után viszont sok időt töltöttem itthon, ekkor keresett meg a Vidi. Beszéltem Kovács Zoltánnal és Marko Nikoliccsal is, meghallgattam őket, de elsőre arra gondoltam, hogy nem térek haza. Később aztán sok „apró” dolog megváltoztatta a véleményem. Kovács Zoltán is rengetegszer kereste Vladan Filipovicsot, Marko Nikolics külön felvázolta nekem a terveket, Juhász Rolival is sokat beszélgettem, Danko Lazovics is felhívott, Garancsi Istvánnal is leültünk és mindenki biztosított arról, hogy a Vidinek komoly céljai vannak. Hosszú távú szerződést írtam alá, úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam” - mondta a vidi.hu-nak Huszti Szabolcs.

A Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán a fehérvári klub honlapjának úgy fogalmazott, óriási fegyverténynek tartja, hogy sikerült hazacsábítani "az elmúlt évtized egyik legjobb magyar labdarúgóját". „Arról, hogy Huszti Szabolcs milyen minőséget képvisel, teljesen felesleges beszélni, ezzel mindenki tisztában van. Szabolcsot hihetetlen profizmus és erős karakter jellemzi, a képességei mellett erre is szüksége lesz a csapatnak a pályán és az öltözőben is. Térdsérülése után rehabilitációja az utolsó szakaszba lépett, szakembereink segítségével a mai naptól azon dolgozik, hogy minél hamarabb Vidi-mezben láthassuk. Hosszú távú szerződést írtunk alá vele, hiszünk benne, hogy komoly sikereket érünk el vele együtt a következő években” - így Kovács, aki azt egyelőre nem árulta el, pontosan mit is jelent a hosszú táv.

Huszti 2001 és 2005 között a Ferencváros játékosa volt, de 2003/04-es szezonban kölcsönben a Sopron színeiben is játszott. Pályafutása legszebb évei Hannoverben érték, ahol összesen több, mint 130 Bundesliga-meccsen lépett pályára és ez idő alatt 35 gólt is szerzett.

2009-ben az orosz Zenit 6 millió euróért vásárolta meg a németektől Husztit, aki a szentpéterváriaknál három év alatt kétszer nyert orosz bajnokságot, egyszer orosz kupát, eljutott a BL- valamint az UEFA-Kupa nyolcaddöntőjéig is.

A magyar válogatottban összesen 51 alkalommal lépett pályára, de 2010-ben emlékezetes módon lezárta karrierjét a nemzeti csapatban.

Az őszi szezont a Videoton a második helyen zárta a Ferencváros mögött, a két éllovas közötti különbség azonban csak három pont.

Ki nyeri a magyar bajnokságot?
   
Ferencváros 1.80
Videoton 2.00
Debrecen 10.00
Honvéd 15.00
Szerinted melyik csapat nyeri az NB I 2017/18-as szezonját?x;
239099