Kézilabda

Két erős tippünk is van a válogatott meccsére

Hétfő este ismét összecsap a magyar és a svéd kézilabda-válogatott. Van egy-két tippünk is rá.

Bodó az első meccsen 4 gólig jutott / keziszovetseg.hu

Szombaton Jönköpingben 29-29-es döntetlenre végeztek a csapatok, hétfőn pedig Partilleben következik a második felvonás avagy folytatódik a felkészülés a hétvégén rajtoló Eb-re.

Az első meccs végeredménye nem sokat hatott a bukmékerekre, hiszen megközelítőleg ugyanolyan számokkal jöttek ki, mint a szombati ütközet előtt, vagyis a svédek jókora favoritok a győzelemre.

1x2    
Svédország Döntetlen Magyarország
1.40 9.50 3.15

Aki nézte a szombati mérkőzést, az azt is láthatta, hogy a magyar csapat egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, sőt, a második félidőben már négygólos vezetés birtokában is volt. Egy ilyen felkészülési meccsen persze az eredmény másodlagos, így Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány forgatta a csapatát, a vége pedig egy igazságosnak mondható döntetlen lett.

Valamivel több mint 48 órával később egy másik helyszínen ismét összecsap a két gárda. Túl sok változásra nem nagyon lehet számítani, továbbra is mindkét szövetségi kapitánynak az a célja, hogy a keret valamennyi tagja pályán legyen és megfelelő játéklehetőséghez jusson.

Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy sorcserékkel és folytonos rotációval operálhatnak a szakvezetők.

A fentieket figyelembe véve kissé furán hatnak a fogadóirodák szorzói. Egyrészt az első meccsen esett 58 gól után az 53,5-ös over/under határ igen biztató, még úgy is, hogy egy tétmeccsen mondjuk ez a line reális volna. Csakhogy ez nem egy tétmeccs, ráadásul a rengeteg csere miatt nem nagyon lesz itt egyenletes teljesítmény. A mérkőzés ezúttal is hullámzó lehet, olykor be-becsúszó hibákkal.

  • Gólszám több, mint 50.5.@1.30


A hendikepek terén egy gólos változás történt, az egál határ 3,5 gólról 2,5 gólra esett. Barátságos meccsre elég rizikós a különbségre fogadni, de a szombaton látottak alapján két hasonló játékerőt képviselő válogatottról beszélünk, így a magyarokra kínált +5,5-s hendikep egy combos tippnek tűnik.
 

  • Magyarország +5,5@1.30
SVÉDORSZÁG-MAGYARORSZÁG 29-29 (16-15)
Jönköping, játékvezetők: Eliasson, Palsson (izlandiak).
SVÉDORSZÁG: Palicka, Appelgren (kapusok), Arnesson, Darj, Ekberg 5 (2), Gottfridsson 7, Henningsson, Jakobsson 2, Jeppsson 2, Lagergren 2, Nielsen, Nilsson 1, Pettersson, Tollbring 4 (2), Wanne 1, Zachrisson 5. Szövetségi kapitány: Kristjan Andresson.
MAGYARORSZÁG: Mikler, Borbély (kapusok), Ancsin 2, Balogh 5, Bartók 3, Bánhidi 2, Bodó 4, Császár 2, Fekete 1, Hornyák 1, Jamali 2, Juhász 2, Lékai 2, Ligetvári, Országh 1 (1), Schuch, Szöllősi Sz., Vilovski 2. Szövetségi kapitány: Ljubomir Vranjes.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/1.