Darts

2.35-szörös pénzt ér, ami még Taylornak sem sikerült

  • Cesc18

Eric Bristow és Raymond van Barneveld után Glen Durrant lehet a következő, aki első vb-trófeája után megvédi a címét.

Hagyományosan a PDC darts-világbajnokság után a másik szervezet, a BDO legjobbjai is megmérkőznek egymással. Az eseménynek immáron 33. alkalommal az angliai Lakeside ad otthont, összességében pedig a 41. BDO vb-t rendezik meg január 6. és 14. között. A viadal legnagyobb kérdése, hogy Glen Durrant megvédi-e a címét?

Durrant tavaly igazolta a papírformát. - Fotó: skysports.com

A 47 éves angol klasszis tavaly első ízben lett Lakeside királya, igazolva ezzel a papírformát. Nem volt azonban zökkenőmentes a trófeáig vezető útja Durrantnek, hiszen a második körben a szakadék széléről kellett visszatáncolnia, igaz, utána viszont átgázolt a mezőnyön.

"Duzza" a mostani világbajnokságot is topfavoritként várja, ám az első világbajnoki győzelem utáni címvédés csak nagyon keveseknek sikerült eddig.

Eric Bristow még a hőskorban tudott első vb-címe után duplázni, majd több, mint három évtized telt el, mire Raymond van Barneveldnek sikerült ezt megismételnie. Phil Taylor 1990-ben nyerte első BDO vb-címét, de rá egy évre a negyeddöntőben elvérzett.

Egyébként a címvédés is Bristow-n és Barneyn kívül csak Martin Adamsnak jött még össze.

Durrant egyik kihívója, a 2015-ös bajnok Scott Mitchell már a torna előtt elkezdte a lelki hadviselést, és azt mondta riválisának, hogy világbajnokként az első meccse lesz a legkeményebb és érezni fogja a nyomást. A címvédő angolt azonban ez nem különösebben foglalkoztatja:

Nem fogok szívrohamot kapni, ha nem nyerem meg ismét a világbajnokságot, de ugyanakkor egyszeri csoda sem szeretnék lenni. A győzelemben gondolkozok, még ha kemény is a sorsolásom.

- mondta Durrant, aki 2017-ben nem volt olyan aktív, elsősorban bemutató tornákra és gálákra járt, ám négy tornát így is nyert a szezonban. 

A világbajnokság topfavoritjává azonban a PDC Grand Slam után vált, ahol megnyerte azt a csoportot, amelyben Peter Wright is szerepelt. A skót klasszist 106-os átlaggal verte, majd a nyolcaddöntőben Dave Chisnall skalpját is begyűjtötte. Durrant közel járt egy 9 nyilashoz is, csak a D12-t rontotta el. Igazi klasszis teljesítményt nyújtott, így azonnal jöttek is felé a kérdések, hogy jövőre nem csatlakozna esetleg a profikhoz. Egyértelmű választ nem adott, leszámítva azt, hogy egy dologra koncentrál, méghozzá, hogy megvédje a lakeside-i címét.

Durrant stabilan nagyon magas szinten képes teljesíteni és mentálisan is nagyon erős, ugyanakkor kemény a sorsolása és elég sok jó kihívója van. Nem lesz tehát egyszerű dolga, ha címet akar védeni, de ha valaki, akkor ő képes lehet rá. 

Jelenleg az állami irodában 2.35-ös oddson fogadhatunk a végső sikerére, ami magasabb, mint amit néhány neves külföldi buki kínál a győzelmére.
Ki nyeri a 2018-as BDO darts-vb-t?
   
Glen Durrant 2.35
Danny Noppert 8.75
Scott Mitchell 13.50
Jamie Hughes 14.25
Cameron Menzies 18.25
Mark McGeeney 22.00