Átigazolás

10 sztár, akinek a vb miatt kéne klubot váltani

Nyáron foci-vb-t rendeznek, a szövetségi kapitányoknak pedig nagyjából öt hónapjuk lesz összeállítani a 23 fős kereteket. A meghívót szem előtt tartva, néhány játékosnak jól jönne egy januári klubváltás.

Nagy remények, kis szerepek / archív

Michy Batshuayi - Chelsea - Belgium

A 24 éves belga csatárt 2016 nyarán 35 millió fontért vette meg a Chelsea a Marseille-től, de túl sok vizet egyelőre nem zavar Londonban. A 2017/18-as szezonban 11 bajnokin jutott szóhoz - ebből mindössze kétszer volt kezdő - és összesen két gólig jutott, legutóbbi találatát viszont már az U23-as csapatban szerezte az MK Dons ellen. 

A Chelsea-ben Álvaro Morata és Eden Hazard mögött tavasszal sem néz ki neki sok játékperc, így ha meg akarja őrizni helyét a belga keretben, nem ártana szerelést váltania a téli átigazolási szezonban.

 

Daniel Sturridge - Liverpool - Anglia

Daniel Sturridge karrierje is igencsak megtorpant, a Liverpool fenegyereke 2017-ben öt alkalommal is lesérült, így pedig esélye sincs a folyamatos játéklehetőségre. Kloppnak tökéletesen bevált a Firmino, Salah, Mané, Coutinho kvartett, Sturridge mindössze ötször volt kezdő a mostani PL-szezonban, ez idő alatt két gólig jutott.

Sturridge-nak komolyan fontolóra kell vennie a klubváltást, hiszen Harry Kane, Marcus Rashford, Jamie Vardy, Jermain Defoe és Tammy Abraham is eséllyel pályázik a válogatott meghívóra Oroszországba.

Shaw, Wilshere, Sturridge / fotó: express.co.uk

Jack Wilshere - Arsenal - Anglia

A 26 éves középpályást az angol futball legnagyobb tehetségei között emlegették, ám sorozatos sérülései miatt közel sem futja be azt a karriert, amit annak idején jósoltak neki. Bár Wilshere Arsenal-nevelés, jövő nyáron lejár a szerződése, így ha az Ágyúsok nem számítanak a továbbiakban rá, akkor most télen kell tőle megválniuk.

Wilshere a tavalyi szezont kölcsönben a Bournemouth-nál töltötte, ahol 27 bajnoki lépett pályára, így a mostani szezonra Wenger visszarendelte őt Londonba. A bajnoki csapatba viszont nem tudott neki helyet szorítani, többnyire a kupameccseken jut szóhoz, de sokat elmond, hogy az U23-as csapatban is van két idei meccse.

 

Luke Shaw - Manchester United - England

Mióta José Mourinho átvette a Manchester United irányítását, Luke Shaw számára egyre kevesebb babér terem az Old Traffordon, a portugál érkezése óta 13 bajnoki szereplése van összesen. A 22 éves védőre nem is nagyon számított az utóbbi időben Gareth Southgate sem, ha pedig nem lesz többen a pályán tavasszal, nem is nagyon álmodozhat a vb-ről.

 

goal.com

Julian Draxler - PSG - Németország

A 24 éves német támadó középpályást 2017 januárjában 36 millió fontért vette meg a PSG a Wolfsburgtól. Bár első fél évében kulcsjátékosnak számított, Neymar és Mbappé érkezésével egyre inkább háttérbe szorul, a mellékszerep pedig nincs túlságosan ínyére.

Draxler az ősszel csak 10 alkalommal kezdett a francia ligában, egy világbajnok játékos számára ez érthetően nem kielégítő mennyiség.

A német iránt tucat topklub mutatott érdeklődést, így ha a távozás mellett döntene, még válogathatna is az ajánlatok közül, de könnyen lehet, hogy inkább beleáll a kihívásba és megküzd a helyéért a párizsiaknál. 

 

Danny Rose - Tottenham- Anglia

Miután Danny Rose kritizálta a Tottenham átigazolási politikáját és nem engedték el a Manchester Cityhez, az angol védő elvesztette a harcot a csapatba kerülésért a walesi Ben Daviesszel szemben. Rose csupán öt bajnoki kapott lehetőséget a Spursben, a vb-selejtezőben pedig 4-szer léphetett pályára - vagyis közel sem biztos a helye a válogatottban sem.

Giroud-nak komoly konkurenciával kell szembenéznie

Olivier Giroud - Arsenal -  Franciaország

Azt azért nem lehet mondani, hogy Olivier Giroud partvonalon kívülre került az Arsenalban - a PL-ben 15/4, az EL-ben 6/3-as mutatóval bír - de tekintve a francia válogatott támadósorának erejét, lehet, hogy Deschamps-nak kevés lesz mindez.

Merthogy a gall kapitány a bőség zavarával küzd, Mbappé, Lacazette, Griezmann, Martial, Coman, Tolisso és Fekir is szerepet kapott a válogatott elmúlt meccsein, de a vb 23 fős keretében nem biztos, hogy lesz hely 7-8 támadónak.

Giroud mellett szólhat ugyanakkor a rutin, a 31 éves csatárt 69 válogatott meccsén 29 gólnál jár, de jelen állás szerint 3-4-en biztosan előtte vannak a rangsorban.

Alcacer szíve megfájdulhat a nyáron, ha csak a tv-ből nézheti a honfitársakat

Paco Alcácer - Barcelona - Spanyolország

Sokan felkapták a fejüket, amikor másfél évvel ezelőtt a Barcelona 27 millió fontért megvette a Valencia középcsatárát. A 24 éves támadó nem volt tagja a spanyol válogatott Eb-keretének, így a barcelonai kalandtól remélte, hogy karrierje felfelé ívelő pályára kerül. Csakhogy számításai egyelőre nem jöttek be, a selejtezők során sem számoltak vele a hispánok, pedig a tavalyi idényben elért 20/6-os mutatója az MSN-trió mögött nem is rossz.

Idén a La Ligában 8/2-nél jár, a BL-ben egy meccsen léphetett pályára. Bár Alcácer nem sült fel a katalánoknál, Messiék árnyékából nem tud kibújni, így pedig a vb-re is minimálisak az esélyei.

 

Kevin Mirallas - Everton - Belgium

Sam Allardyce érkezése betett Kevin Mirallasnak, mivel Big Sam nem igazán számol vele, már három olyan eset is akadt, amikor még a padra sem tudott leülni. Egyetlen fellépése az Apollón elleni Európa Liga-meccs volt - ez viszont biztosan kevés lesz Roberto Martíneznek, hogy elvigye magával Oroszországba.

Mirallas helyzete azért is kellemetlen, mert az Everton az edzőváltás óta feljavult, vagyis Allardyce döntése nehezen támadható. A belga keretben is hemzsegnek a kiváló szélsők, így Mirallasnak mindenképp váltania kellene a télen, ha meg akarja adni magának az esélyt egy vb-szereplésre.

 

Javier Pastore - PSG -  Argentína

A most 28 éves argentin középpályásnak is sokkal nagyobb karriert jósoltak, de rendkívül sérülékeny természete miatt az utóbbi három évben nem sokat tudott alkotni. Pastore helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a PSG évről évre erősödik, így a csapatba kerülését folytatott harc is egyre nehezebb.

Bár képességei alapján Pastore a világ legjobbjai közé tartozik, a kevés játékperc és az argentin válogatott rendkívüli merítési lehetőségei miatt egyáltalán nem biztos, hogy Jorge Sampaoli kiviszi őt a vb-re.

(via Sportsmail)


A 2018-as labdarúgó-világbajnokságra június 14. és július 15. között kerül majd sor Oroszországban, összesen 11 helyszínen. A csoportok beosztását már december elején megtartották.

A fogadóirodáknál a címvédő németek, az ötszörös győztes brazilok és az Eb-döntős franciák számítanak a legnagyobb esélyesnek.

Ki nyeri a 2018-as világbajnokságot?    
Németország 5.50
Brazília 6.00
Franciaország 6.50
Spanyolország 8.00
Argentína 10.00
Belgium 13.00
Anglia 17.00