Olasz foci

Remekül kaszálhatunk egy szokásos Juve-gálával

Torinói városi derbit rendeznek az Olasz Kupa negyeddöntőjében, ám sok izgalomra ne számítsunk.

   
Juventus Döntetlen Torino
1.35 4.30 7.00

Ennyit az előrehozott döntőről, nem rendeznek az Olasz Kupa elődöntőjében Juventus-Napoli találkozót. A déliek ugyanis kedden este cserecsapattal buktak el hazai pályán az Atalanta ellen, így a vártnál simábban masírozhat be a címvédő Öreg Hölgy a fináléba. Ehhez első lépésként a Derby Della Mole-t kellene behúzniuk Dybaláéknak, következik tehát a torinói városi derbi.

Aligha kell különösen kiveséznünk, miért is számít toronymagas favoritnak a Juventus ezen a mérkőzésen. Massimiliano Allegri csapata eddig is véresen komolyan vette a kupát, ráadásul Itáliában az utolsó hét meccsükből hatot is megnyertek. A Juventus mestere ezúttal is erős csapatot vezényel pályára, hiszen az ellenfél a gyűlölt városi rivális lesz, különösebb motivációs beszédre pedig egy ilyen meccs előtt aligha van szükség - mondta a mester.

"Egyáltalán nem becsüljük le ellenfelünket, hiszen ez egy városi derbi, ami önmagáért beszél. Attól függetlenül, hogy vannak sérültjeink, győzni akarunk, hiszen ugyanúgy kupát akarunk nyerni ebben a sorozatban is, mint a bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában. Várható néhány csere a keretben, de egyelőre még nem tudom, kiknek adok majd lehetőséget.

Várható kezdőcsapatok
Juventus (4-3-3): Szczesny - Lichtsteiner, Rugani, Chiellini, Asamoah - Marchisio, Pjanic, Matuidi - Dybala, Higuaín, Costa
Torino (4-3-3): Milinkovic-Savic - Silvestri, Nkoulou, Moretti, Molinaro - Rincón, Valdifiori, Baselli - Falque, Niang, Berenguer
Forrás: whoscored.com

Azt már most tudom, hogy Paulo Dybala kezdeni fog, mellette pedig vagy Mandzukic vagy Higuaín lesz a támadó, míg Lichtsteiner játéka egyelőre kérdéses, őt Sturaro pótolhatja a védelemben. Buffon, Cuadrado és De Sciglio biztosan nem játszanak" - adott némi támpontot a csapat összeállítását illetően Allegri.

Hiányzókból a túloldalon sincs "hiány", hiszen a kapitány és vezér Andrea Belotti mellett még Adem Ljajic, Cristian Ansaldi és Lyanco is hiányozni fognak, azaz Szinisa Mihajlovics mester nagyon törheti a fejét, hogy miként küldje pályára csapatát szerda este.

Nem sok tényező szól a Bikák mellett, a felforgatott védelem, a legjobb játékos hiánya, ráadásul a bajnokságban is illene bizonyítaniuk, mivel utolsó három meccsükön nyeretlenek maradtak - nincs tehát könnyű helyzetben a szerb mester.

A Juventus pályaválasztásával szeptemberben 4-0-ra tudott nyerni a házigazda, miként a két fél utolsó kupameccse is ilyen arányban dőlt el, még 2015-ben. Érdekesség, hogy a két csapat utolsó három, Juventus-stadionban lejátszott összecsapásán egyaránt tíz emberrel fejezte be a mérkőzést a Toro.

[2685492] 2018-01-03 20:45:00 Juventus - Torinox;5

Az 1.35-ös szorzó egyáltalán nem rossz a hazai győzelemre, miként a dupla pénzt ígérő hendikepes siker sem. Véleményünk szerint sima mérkőzés várható, a lényegesen motiváltabb, erősebb és kevésbé tartalékoló Juve lazán lelépheti városi riválisát.

További érdekességek:

- az Olasz Kupában egyáltalán nincs hatalmas Juve-dominancia, "mindössze" 8-5-4 az örökmérleg a Zebrák javára
- ez zsinórban a 11. szezon, hogy a Juventus negyeddöntős a kupában, a Torino viszont 2009 óta nem járt itt
- Paulo Dybala eddig minden Olasz Kupa-meccsén lőtt gólt az Allianz Stadionban, mióta a Juve játékosa
- a hazaiak az utolsó 15 kupameccsükön 38 gólt szereztek otthon

[2685492] 2018-01-03 20:45:00 Juventus - Torinox;