Válogatás

Az év utolsó hónapjában lilán virított a bulvársajtó

Elérkezett az év vége, így ideje, hogy visszatekintsünk a 2017-es esztendő legizgalmasabb témáira. 12 részes sorozatunkban hónapról hónapra haladunk.

Kabát Péter a dzsungelt választotta a foci helyett - és milyen jól tette

Az idén másodszor visszavonuló ex-újpesti Kabát, miután rájött, hogy nem bírja foci nélkül, még lehúzott egy évet a Győri ETO-ban, sőt, nagyban segítette a harmadosztályba száműzött csapat feljutását a második vonalba. 2017 őszén azonban olyan ajánlatot kapott, amelyet nem tudott visszautasítani: "Azt azért tudni kell, hogy 40 éves elmúltam az idén, tehát már nem vagyok fiatal a labdarúgásban, mint játékos, és most már kell gondolnom a jövőre is. Megkeresett az RTL Klub, és egy olyan lehetőséget ajánlott, amit semmiképp sem szerettem volna elszalasztani. Ki akartam próbálni magam ebben a műsorban, elfogadtam a felkérést, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottunk a vezetőséggel." - mondta még a műsor indulásakor.

Kabát annyira belelendült a celebkedésbe, hogy meg sem állt végső győzelemig, pedig a műsorban olyan "sztárokat" kellett maga mögé szorítania, mint Pumped Gabó, Ciccolina vagy ÉNB Alexa. 

fotó: blikk.hu

Három dolgot nem értettem egész életembe. A helyesírást és a matekot... - Kabát Péter

A Celeb vagyok, ments ki innen!, és az azt övező rengeteg bulvárhírnek köszönhetően valószínűleg már csak az nem ismeri a 11 csapatot megjárt futballistát, aki egy barlangban tengeti mindennapjait - a döntő adás például több, mint 730 ezer néző követte élőben.

Egyszerű és szerethető megnyilvánulásai miatt szerették meg a nézők, és a nem túl nívós ellenfeleket végül könnyen lépte át, ismertségét pedig - ha okosan használja - minden bizonnyal jól profitálhat majd belőle a jövőben. Ezúton is még egyszer gratulálunk neki.


Utánam lehet csinálni, zselés fejű piperkőcök - megjelent Urbán Flórián életrajzi könyve

A hardcore megmondóemberek közül is kiemelkedő Urbán Flórián könyvének megjelenését a minden bizonnyal nagyobb figyelem övezte a futballrajongók részéről, mint Kabát bohóckodását a dzsungelben.

Az újpesti legenda decemberben megjelent könyvében őszintén beszél a leginkább hullámvasúthoz hasonlító életéről: fociról, nőkről, lezüllésről, kocsmai balhékról és a tévészékház ostromáról, majd politikai szerepvállalásáról. Urbán hullámvasútjának minden magassága és mélysége tanulságul szolgál. 

fotó: archív

Megtudhatjuk azt is, hogy a Belgiumban ünnepelt sztár, a 40-szeres magyar válogatott labdarúgó miként jutott el odáig, hogy összesen ezer forintja maradt, és hogyan sikerült innen is talpra állnia, miután belenézett a tükörbe - írja a könyvajánló.

Az Alfahírnek adott interjújában megragadta a könyv - és talán élete esszenciáját. „Amikor a Volánban játszottam, esténként meg a Mátra borozóban bögréztem, sokan mondták:  »Flórikám, ne most piálj, focizz húsz évig, keress egy raklap pénzt, aztán utána kiülhetsz iszogatni a teraszra.« Erre azt mondtam, hogy

ok, de én most vagyok szomjas, bazmeg!

Viszont a pályán nem ismertem tréfát, ha három órát aludtam előtte, az sem látszott a játékomon, mentem, mint az állat, lerúgtam a fejét mindenkinek, aki szembejött.”

Urbán könyve egy újabb gyöngyszeme a magyar futballtörténelemnek, és mindenképpen kötelező olvasmány azoknak, akiket érdekelnek a pályán kívüli - néha meghökkentő - történések is.

A 2017-es év hónapról hónapra

2017. január - Amikor a Fradi összeakasztja a bajszát az MLSZ-szel

2017. február - Már februárban megszületett 2017 trollja!

2017. március - Évezredes futballcsodát látott a világ márciusban!

2017. április - Magyar név virított a nemzetközi sportsajtó címlapjain - sajnos

2017. május - A Honvéd lett a "magyar Leicester"

2017. június - "Ez mindennek az alja" - amikor leromboltuk az Eb-eufóriát

2017. július - Hosszú éremeső és Milák-csoda júliusban

2017. augusztus - Ha augusztus, akkor végállomás! De majd jövőre

2017. szeptember - 22 év után újra az elitben

2017. október - Egy korszak véget ért októberben - Storck távozott a válogatott éléről

2017. november - Felkerült a korona a magyar labdarúgás évére