Premier League

Kellemetlen mérkőzés vár az Arsenalra

A PL 20. fordulójának zárómérkőzésén két londoni csapat feszül egymásnak, a Crystal Palace ugyanis az Arsenalt fogadja.

A bukiknál az Arsenal a favorit. - Fotó: Twitter

A Premier League 20. fordulójának zárómérkőzése egy igazán pikáns párosítás, hiszen két londoni csapat, nevezetesen a Crystal Palace és az Arsenal feszül egymásnak. A bukmékerek szerint a vendégek az esélyesek, azonban a Sasok immáron nyolc bajnoki óta veretlenek.

1x2    
Crystal Palace Döntetlen Arsenal
4.20 3.65 1.75

Az Ágyúsok sem panaszkodhatnak ugyanakkor, hiszen hat tétmeccs óta ők sem találtak legyőzőre, pedig pénteken az 52. percben 0-2-re álltak a Liverpoollal szemben. Azonban Alexis Sánchez vezérletével bő hat minutum alatt fordított (!) az Arsenal, végül mégis be kellett érnie döntetlennel. Arra a küzdésre pedig építhetnek a vendégek, főleg úgy, hogy győzelmi kényszerben lépnek pályára csütörtök este, mivel a Tottenham és a Liverpool is hozta a kötelezőt karácsony másnapján.

A jó forma mellé jó hír Arséne Wenger számára, hogy mindössze négy játékosára nem számíthat a városi rangadón, hiszen a régóta sérült Santi Cazorla mellett, már csak Nacho Monreal, Olivier Giroud és Aaron Ramsey harcképtelen.

[2522935] 2017-12-28 21:00:00 Crystal Palace - Arsenalx;

Ami a hazaiakat illeti, náluk is egyre kevesebb a sérült, hiszen mindössze Connor Wickham, Damien Delaney és Mamadou Sakho marad ki biztosan, míg Joel Ward játékára már mutatkozik esély. Christian Benteke pedig letöltötte eltiltását, így elöl a belgával és Wilfried Zahával kezdhet Roy Hodgson.

Az egyre kevesebb sérült egyébként a csapat eredményein is meglátszik, hiszen a szezon elején volt olyan mérkőzés, amikor a Sasok egy kezdőcsapatnyi (!) játékosra nem számíthattak. Az utóbbi hetekben viszont közel a legjobbjaikkal futhattak ki a gyepre, így pedig nem meglepő, hogy perpillanat zsinórban nyolc veretlen bajnoki mérkőzéssel a hátuk mögött várják a városi riválist.

A Crystal Palace főleg hazai pályán parádézik mostanság, az utóbbi hat otthoni PL-meccsén veretlen maradt, többek közt verte a Chelsea-t, s nem mellesleg ezen ütközeteken rendre legalább kétszer betalált.

 

Így pedig bőven van keresni valója Hodgson csapatának a londoni derbin, azonban a bukmékereknél a vendégcsapat a jóval esélyesebb, hiszen háromesélyben 1.75-szörös oddson fogadhatunk a vendégekre a    -n, a hazaiak sikere 4.20-szoros, míg a döntetlen pedig 3.65-szörös pénzt érne.

A bukmékerek szerint ugyanakkor a gólzáporra nagy esély mutatkozik, hiszen a magyar állami iroda a 2,5-nél több találatra és a mindkét csapat szerez gólt opcióra is 1.55-szörös pénzt fizetne ki.

[2522935] 2017-12-28 21:00:00 Crystal Palace - Arsenalx;
237903