Nemzetközi foci

Játékosok, akiknek jobb csapatban lenne a helyük

Kétrészes sorozatunkban olyan focistákat gyűjtöttünk össze, akik játékuk alapján nem a legmegfelelőbb klubban játszanak.

Rendkívül összetett kérdés, hogy egy játékos miért marad olyan klubban, ahol számára kevés babér terem - ez akár egy könyv témáját is szolgáltathatná. Leggyakoribb okok egyike, hogy a vezetőség nem ad engedélyt a távozásra, vagy olyan összeget szab meg vételárként, melyre végül nem akad jelentkező. 

Elvannak mint a befőtt, dől a pénz, és ha nem nyernek semmit az se baj...fotó: 101greatgoals.com

Gyakran előfordul az is, hogy a játékos azért érzi jól magát, mert nincsenek nagy elvárások vele- és társaival szemben (vagy ha vannak is azok nem szoktak teljesülni). Remek példa erre az Arsenal, amely igaz, hogy az egyik legnagyobb múltú angol egyesület, mégis immár 15 éve nem nyertek bajnoki címet, és pár kupagyőzelmen kívül nem jutott trófea Wengeréknek. Szinte érthetetlen tehát, hogy olyan sztárok mint Alexis Sánchez vagy Özil miért náluk tengetik éveiket, amikor épp a legjobb korban vannak.

Egy másik tényező, ami főleg a fiatal focistákra jellemző, hogy a rendszeres játéklehetőség miatt maradnak- vagy igazolnak olyan csapatokhoz, amelyek nincsenek folyamatosan reflektorfényben.

Két részes sorozatunkban olyan játékosokat vizsgálunk meg, akiknek szerintünk váltaniuk kéne, hogy a bennük rejlő potenciált kimaxolhassák és ne pazarolják el a tehetségüket.

Alexis Sánchez 

Sánchez szerződése ugyan júniusban lejár, és még nem hosszabbított az Ágyúsokkal, az előjelek alapján mégis úgy tűnik, hogy nem szándékozik elhagyni a londoni csapatot.
2014-es leigazolása óta folyamatosan az Ágyúsok egyik legmegbízhatóbb embere, a chilei válogatott a tavalyi kiírásban 24 gólig és 10 asszisztig jutott. Azonban adódik a kérdés, hogy mit kapott cserébe a klasszis támadó? Negyedik szezonjában jár, és két FA Kupán (2015, 2017) és a szurkolók szeretetén kívül az ég adta világon semmit.

Egy Sánchez kaliberű játékos kétség kívül a liga legjobbjai közé tartozik, és sokkal többet érdemel, igaz ez részben az ő döntése, mégis ha nem BL, és egyéb nagy klubsikerek nélkül akar visszavonul, akkor jobban teszi ha új csapat után néz, hiszen 28-évesen a legjobb korban van.
A nyári átigazolási időszakban lecsapott volna rá többek közt a PSG, a Bayern és a Manchester City is, az Arsenal azonban világossá tette, hogy nincs az a pénz, amiért megválnának tőle. (Ebben azért kételkedünk)

Pierre Emerick Aubameyang 

2013-ban érkezett a Borussia Dortmundhoz és azóta német élvonal egyik legjobb játékosa. A 28 éves gaboni támadó a csapattal maradt a jó és a rossz időkben, miközben a klubból olyan kulcsjátékosok távoztak, mint Mats Hummels, Ilkay Gündogan vagy Ausmane Dembélé.

Aubameyang zsebelte be a tavalyi szezonban az Aranycipőt, 31 góllal zárta Bundesliga kiírását - ez 43%-a a csapat által termelt találatoknak. A Dortmund számára ennek ellenére nem sok babér terem mostanában, igaz egy Német Kupa-győzelem azért összejött tavaly, a bajnokságot azonban 6 éve zsinórban a Bayern nyeri. A BL-ben volt pár komoly skalpjuk az utóbbi időben, idén azonban idő előtt kiszálltak a versenyből, hiszen már a csoportban elvéreztek.
A csatárnak a gólérzékenység mellett a klubhűség a legnagyobb erénye, azonban ha bővíteni akarja trófea gyűjteményét, jobban tenné ha tovább lépne.

Malcom Filipe Silva de Oliveira

A francia élvonal mindig is remek liga volt a fiatal játékosok fejlődéséhez. Olyan játékosok kerültek ki a Ligue1 'iskolájából' és landoltak Európa legnagyobb klubjaiban, mint Lacazette, Giroud, Tolisso, Essien vagy Azpilicueta, hogy csak néhányat említsünk.
Malcom minden bizonnyal hasonló cipőben jár mint az imént említett játékosok, hiszen a fiatal támadó idén óriási formában játszik - ezidáig 7 gólt termelt és négy gólpasszt osztott ki. A Bordeaux szinte egy az egyben támaszkodik a 20 éves tehetségre, jól példázza ezt, hogy amikor kisebb sérülés miatt kihagyta a Strasbourg és a Toulouse elleni meccseket, csapata úgy kapott ki, hogy még gólt sem tudott szerezni. A brazil szélső fiatal kora ellenére rendkívül komplex stílust képvisel, és támadó létére nem rest a védekezésből is kivenni a részét. További erényei, hogy remekül cselez, gyors, és hajszál pontos passzokat osztogat.

Ha ilyen formában hozza le a szezont, szinte kizárt, hogy ne  csússzon ki a franciák markából - eddigi fő kérői a Liverpool és a Sevilla, de a Bayern scouterei is folyamatos megfigyelés alatt tartják.