Török foci

A magyarok még karácsonykor is fogadnak - 1.34-et ér a nap tutija

Tízből nyolc magyar sportfogadó szerint a Galatasaray biztosan behúzza vasárnapi bajnokiját.

A magyar fogadók szerint Fatih Terim győztes meccsen mutatkozhat be ismét a Galatánál. - Fotó: Twitter

A török bajnokság 17. fordulójának egyik legérdekesebb mérkőzését rendezik meg magyar idő szerint vasárnap kora este, hiszen a harmadik helyen tanyázó Galatasaray a hatodik pozícióban lévő, újonc Göztepe Izmirt fogadja. A hazaiak győzelmük esetén akár első helyen is karácsonyozhatnak, míg vendégsiker esetén a két csapat biztosan helyet cserél a táblázaton.

1x2    
Galatasaray Döntetlen Göztepe Izmir
1.34 4.75

6.50

A feleket tehát mindössze két pont választja el egymástól, a Göztepe pedig bombaformában van, hiszen a legutóbbi négy bajnokiját egyaránt megnyerte. Ez ugyanakkor nem mondható el a Galatáról, mivel a bordó-sárgák az elmúlt három meccsükből kettőt is elbuktak a Süper Ligben.

Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy a hazaiknál két napja edzőváltás történt, Igor Tudor helyett Fatih Terim ült le a kispadra, akinek fel kell pörgetnie a gárdát. Továbbá nem mehetünk el szó nélkül a Galatasaray otthoni teljesítménye mellett, ami, több mint figyelemre méltó, hiszen az isztambuli gárda a Fenerbahce elleni gól nélküli remit leszámítva valamennyi bajnokiját behúzta a Türk Telekom Arénában.

Mindezek mellett a két fél közt minőségbeli különbség is van - például a Transfermarkt.de oldal szerint a hazaiak kerete több, mint háromszorosát éri a vendégekének -, így pedig nem meglepő, hogy a bukmékerek szerint egyértelműen a Galata a favorit, hiszen     a hazaiakra 1.34-szeres oddsot ajánl, az újoncra 6.50-szerest, míg a remi 4.75-szörös szorzón fogadható.

A fogadók is erősen a hazaiakat favorizálják, mivel a   -n közzétett statisztikák alapján a magyar játékosok 78 százaléka az isztambuliakra, 15 százaléka a döntetlenre, míg a vendég sikerre 7 százaléka tett fel pénzt.

[2562748] 2017-12-24 17:30:00 Galatasaray - Goztepex;