Darts-vb

Bajba kerülhet Smith és Whitlock - napi tippek a vb-re!

Szerdán újabb négy mérkőzésre kerül sor az Ally Pallyben, a tét pedig továbbra is a legjobb 32 közé kerülés.

Kedd este a torna talán legnagyobb meglepetését könyvelhettük el Adrian Lewis kiesésével. A kétszeres világbajnok az eddigi legmagasabban rangsorolt játékos, aki búcsúzott, illetve a tizedik kiemelt, akinek már az első kör után csomagolnia kellett. Szerdán a magasan jegyzett dartsosok közül Michael Smith, Simon Whitlock és Justin Pipe lép színpadra, borítékolni pedig egyikük továbbjutását sem lehet.

PDC darts-vb, 7. játéknap - szerda (december 20.)
Fogadási határidő Mérkőzés 1 2
20:15 Xiaochen Zong-Bernie Smith 4.45 1.12
21:00 Michael Smith-Steve Lennon 1.35 2.75
21:45 Simon Whitlock-Martin Schindler 1.25 3.25
22:00 Justin Pipe-Zong/Bernie - -

A hetedik játéknap a kínai Xiaochen Zong és az Új-zélandi Bernie Smith előselejtezős meccsével indul. Mindketten most debütálnak majd az Ally Pallyben. Az elmúlt két évben Sun Qiang képviselte a kínai színeket, aki egy rettentő szórakoztató figura volt, így sajnálhatjuk, hogy nem tudta kvalifikálni magát, ugyanakkor Zong viszont jóval tehetségesebb, akitől talán nem ilyen 60-65 körüli átlagot fogunk majd látni. A fiatal kínai komolyan gondolja a darts karriert, hiszen szünetelteti az egyetemet és olyan legendáktól kapott edzői tanácsokat, mint Bob Anderson. Ettől függetlenül biztosan szokatlan lesz számára a több ezres londoni közönség előtt dobni. Ez lehet az egyik leggyengébb meccs, mert az 53 éves Smith-től sem várhatunk olyan nagy csodákat, bár a rutinja miatt mindenféleképpen ő a meccs favoritja. 

Megizzadhat Smith a továbbjutásért. - Fotó: skysports.com

Michael Smith viszont nem csak a rutinja, de a tudása miatt is esélyese a Steve Lennon elleni találkozónak. Azonban az 1.35-ös oddsa jelzi, hogy hiába egy vb-újonc ellen kezd, nem lesz ez sétagalopp "BullyBoy"-nak. Az ír dartsos ugyanis az utóbbi időben indult el felfelé, a Grand Slamen és a Players Championship nagydöntőjében is képviseltette magát és masszívan 95-98 körüli átlagokat szórt. Ha ezt hozza és mellé pakol egy korrekt kiszállózást, akkor megráncigálhatja szigetországi riválisa bajszát.

Smith egyébként sem az a megbízható játékos, ugyan 2013-ban esett ki legutóbb világbajnokságon az első körben, ám a sima rajt sem jellemző rá, hiszen azóta a négy kiírás egyikén sem tudott 3-0-ra nyerni.

Most is erősen benne van a pakliban, hogy Lennon szettet fog, de még azt sem zárnánk ki, hogy akár döntő felvonásban dőljön el a győztes kiléte. Erre 3.00-as oddson fogadhatunk. 

Ami a 180-akat illeti, a bukik 8.5-nél húzták meg a határt. Ez egy kicsit magasnak tűnik annak fényében, hogy Smith idén a legjobb 32 között csak a 29. a T20 hatékonyságban, és a 10 legre levetített 2.33-as maximum átlaggal sincs a krémben. De nyilván ez egy vb, ahol sokkal összeszedettebb lesz, ráadásul szoros meccs várható és Lennon is hozzá teheti a maga részét, így benne van a pakliban, hogy legalább kilencet dobnak.

Nap fogadása: Michael Smith-Steve Lennon
hatharom.com
180-ak száma - Több, mint 8.5
@1.80
Fogadási határidő: szerda, 21:00

Smith-ék után a 10. kiemelt Simon Whitlock és a német Martin Schindler összecsapása következik. Az ausztrál Varázsló elmondása szerint annyit edzett, mint senki más a Földön, ennek októberben pedig meg is lett az eredménye, hiszen hosszú évek után a World Grand Prix-n ismét major torna döntőt játszott. Még utána is akadtak jó meccsei, a novembere viszont kifejezetten rosszul sült el, hiszen például a Grand Slamen nulla ponttal zárt. Nagy kérdés, hogy a vb-re mennyire tudja összekapni magát, ugyanis egy 90 körüli átlaggal könnyen bajba kerülhet, mégha Schindler nem is tartozik a legveszélyesebb játékosok közé, bár kedden egy másik germánról, Kevin Münch-ről is ezt gondolhattuk...

Az est utolsó meccsén a 27. kiemelt Justin Pipe lép majd színpadra, aki a Zong-Smith győztesével találkozik. Papíron Pipe-nak egyikük sem kellene, hogy gondot okozzon, de az elmúlt három évben elég gyatra teljesítményt nyújtott az Ally Pallyben, így nem vennénk mérget a sima továbbjutására. 

 



Napi tippjáték kérdés:

 

Veszít-e szettet Simon Whitlock Martin Schindler ellen?

 

A válaszokat kommentben várjuk, a helyesen válaszolók között pedig naponta kisorsolunk egy Darts 2018 magazint.

Tippelési határidő: szerda, 21:00



 

Kattints a képre, tippelj és nyerj!

 

A hetedik játéknap sorsolása: