Angol foci

Simán kieshet a kupából a Manchester City

Az utóbbi hetekben remekelő Leicester City ellen egyáltalán nem lesz könnyű dolga Guardioláéknak.

   
Leicester Döntetlen Manchester City
6.50 4.55 1.38

Negyeddöntőjéhez érkezett az angol Ligakupa, kedden és szerdán pályára lép az életben maradt nyolc csapat. Igen rangos mezőny érdekelt még a második számú kupasorozatban, hiszen az Arsenal, a Leicester City, a Manchester City, a MU és a Chelsea is áll még, az alacsonyabb ligákat pedig egyedül a Bristol City képviseli. Kedden este az Arsenal-WHU londoni derbi mellett a Premier League sebezhetetlen listavezetője, a Manchester City a Leicesterhez látogat.

Kisebb meglepetésre a Rókáknak volt eddig simább az útjuk, hiszen ők a Leeds és a Liverpool ellen is kétgólos különbséggel jutottak túl, míg az égszínkékek a WBA ellen 2-1-re diadalmaskodtak, a Wolverhamptont pedig csak büntetők után búcsúztatták. Noha egy kupa negyeddöntőjéről beszélünk, vélhetően mindkét fél kicsit tartalékosan áll majd ki a találkozóra.

A karácsonyi hajtás előtt ugyanis nem árt, ha nincsenek kizsigerelve a játékosok, ráadásul Pep Guardiola több sérülttel is bajlódik. "Nagyon bízom azokban a játékosban, akiknek játéklehetőséget adok, bárki is játsszon kedden este. Sajnálom ugyanakkor, hogy Danilo, Bernardo Silva vagy Yaya Touré nem lehet ott velünk, de így is szeretnénk erős csapatot kiállítani" - nyilatkozta a spanyol mester.

[2659297] 2017-12-19 20:45:00 Leicester - Manchester Cityx;5

Guardiola már a Wolverhampton ellen is pihentette legjobbjait, így vélhetően a Rókák otthonában is a pályán láthatjuk majd az ukrán Zincsenkót vagy a fiatal hórihorgas bekket, Adarabioyót is.

Hasonló lehet a helyzet a Leicester Citynél is, amely négy bajnoki győzelmet követően a Crystal Palace ellen hazai pályán kapitulált. Noha Claude Puel együttese nem játszott rosszul a londoniak ellen, semmi szerencséjük nem volt, a Palace-nak pedig minden kísérlete jó irányba pattant.

Embed from Getty Images

"A szerdai mérkőzés eldönti, lesz-e esélyünk döntőbe jutni, ugyanis egy szenzációs csapat ellen játszunk. Igazi európai topcsapat, amelyet nehéz legyőzni. Hatalmas kihívás vár ránk és remélem, a szurkolóink hozzásegítenek minket a sikerhez" - nyilatkozta Puel.

Várható kezdőcsapatok:
Leicester City (4-4-2): Hamer - Amartey, Maguire, Dragovic, Chilwell - Albrighton, King, Iborra, Gray - Iheanacho, Ulloa
Manchester City (3-4-2-1): Bravo - Adarabioyo, Fernandinho, Mangala - Danilo, Delph, Gündogan, Foden - Sané, Zinchenko - Gabriel Jesus
Forrás: Whoscored

A francia mester várhatóan még nagyobb rotálást hajt majd végre, mint kollégája, így például Hamer, Ulloa és Iheanacho is kezdhet a manchesteriek ellen.

Véleményünk szerint nem lesz egy sima kiütés, a City egyáltalán nem szokta simán legyőzni a Rókákat, legyen szó bármelyik sorozatról is. Első ránézésre jó tippnek tűnik, ha arra fogadunk, hogy maximum egy góllal nyernek a vendégek, melyre 1.60-as szorzóval rakhatunk pénzt a    -n.

[2659297] 2017-12-19 20:45:00 Leicester - Manchester Cityx;