Magyar foci

Ezeket a játékosokat küldheti el a Videoton

megosztom

A vártnál komolyabb átalakítások lehetnek a Videoton keretében a téli szünetben, sajtóhírek szerint több alapember is elhagyhatja a fehérvári csapatot.

Ahogy arról honlapunk is beszámolt, Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője a hétvégén adott interjújában arról is beszélt, hogy megközelítőleg hat játékostól elköszönnek a télen, mivel a szerb mester szerint a keretnek vérfrissítésre van szüksége a célok eléréséhez.

Asmir Suljicból még most tud pénzt csinálni a Vidi

A csakfoci.hu értesülései szerint a távozók listáján több kulcsjátékos is szerepel, a portál információi szerint a honosított Asmir Suljic és a nyáron érkező Ezekiel Henty is átadó listára került, mivel mindkét játékos esetében hozzáállásbeli problémák merültek fel.

Ugyanakkor az is közrejátszhat a dologban, hogy Suljic szerződése jövő nyáron lejár és így ingyen igazolható lesz, míg Henty az egyik legpiacképesebb labdarúgója a piros-kékeknek.

Távozhat a Videotontól Fejes András is, aki ugyan ősszel 11 bajnokin lépett pályára, tavasszal kevesebb lehetőséghez juthat, miután a fiatal Tóth Bencére számít inkább a szakvezetés.

Az érkező oldalon egyelőre nagy a "csend", a Lengyelországban légióskodó Nagy Dominik neve már többször felmerült, de egyelőre még nem sikerült megállapodni a Legiával, az viszont biztosnak tűnik, hogy a Pogontól kiebrudalt Gyurcsó Ádám nem tér vissza Fehérvárra.

Szerinted melyik csapat nyeri az NB I 2017/18-as szezonját?x;
Ki végez előrébb az NB I-ben? -  
Ferencváros Videoton
1.70 1.90
[2539013] 2018-02-24 17:00:00 Videoton - Vasasx;
megosztom