Német foci

Több módon is kétszerezhetünk Dárdaiék meccsével

megosztom

A Bundesliga 16. fordulójának szerdai játéknapján a Hertha a Hannovert látja vendégül az Olimpia Stadionban. A magyar edző a szezon előtt kétszer húsz pontot tűzött ki célul, és az őszi húszas egy sikerrel már zsebben is lenne.

 

A 22 éves tehetség, Selke, remekül beépült a fővárosi csapatba. fotó: bild.de

Az idei kiírás ismét megmutatta, hogy a fővárosi csapat reálisan a középmezőnyhöz tartozik. Az elmúlt években erőn felül teljesítettek. A 2015/16-os szezonban hetedik, tavaly hatodik volt a gárda Dárdaival, de szerinte ez nem lehet elvárás. Főleg a kettős terhelés tett be nekik az ősszel, a keret fáradt, és rendkívül inkonzisztens teljesítményt produkál. 

"Nem vagyunk olyan magasan, mint amiről mindannyian álmodunk, de ez a valóság. Ahogy azt a múlt évben is megmondtam, de senki nem akart hinni nekem, a Herthának az a realitás, ha egy szezonban kétszer húsz pontot gyűjt." - nyilatkozta a magyar mester.

Hertha Berlin#ger-hertha_berlin#5

Legutóbbi 5 meccsükön mindössze egy győzelem jött össze, és egy esetleges vereség, valamint a többi csapat eredményeitől függően akár a kieső zónában is találhatják magukat. A győzelmi kényszer tehát ott lebeghet a szemek előtt, azonban extra motivációt adhat, hogy a meccset Dárdai napokban elhunyt édesapjának dedikálják.

A hétvégi Augsburg elleni találkozón igaz, hogy az utolsó pillanatokba jött csak össze az egyenlítés, a mutatott játék azonban bizakodásra adhat okot, hiszen a tabella első harmadában lévő ellenfélről volt szó. A BL-győztes Kalou a padról beállva alakította ki a végeredményt és a támadószekció bősége miatt a magyar mester szerdán akár 4-4-2 vagy 4-2-3-1-es felállásban is pályára küldheti fiait. Legutóbbi két meccsüket bár elbukták otthon, ennek ellenére megszavazzuk a bizalmat nekik, hiszen az évek alatt bizonyították, hogy otthon bárkivel felveszik a versenyt, így harmatgyenge idegenbeli-formában lévő középcsapat nem jelenthet akadályt.

Az idén az élvonalba visszajutott Hannover jelenleg a 10. helyen, 4 ponttal a Hertha előtt áll a tabellán, a berliniek szerencséjére azonban pocsék idegenbeli formában van. Eddigi szereplésük még így sem adhat okot panaszra, hiszen az újoncok elsődleges célja mindig az élvonalban maradás. Aggodalomra adhat azonban okot, hogy legutóbbi 5 meccsükből 4-et elbuktak a túráikon, és 12 kapott gól mellett csupán 5 lőtt szerepel csak a jegyzőkönyvben. Sérültek is kurtítják André Breitenreiter csapatát, a remek formában lévő brazil támadó Johnatas például biztosan nem lesz a keretben. Tény, hogy vasárnap otthon 2-0-ra verték Nagelsmann hullámzó teljesítményt nyújtó Hoffenheimjét, azonban az idegenbeli forma valószínűleg nem szerdán fog pozitívra fordulni. 

Tudtad?

  • A Hertha legutóbbi 6 hazai meccséből 5-ön legalább 3 gól esett.
  • A Hannover legutóbbi 5 idegenbeli meccsén egyaránt minimum 3 gól esett
  • A Hannover legutóbbi 3 idegenbeli meccsén minimum 2 gólt kapott
  • A Hannover legutóbbi 3 meccsét bukta idegenben
Tippjeink a mérkőzésre
Hertha nyer @1.95
Gólszám - Több mint 2.5 @1.95
Hertha egy góllal nyer @3.50

 

[2544050] 2017-12-13 20:30:00 Hertha Berlin - Hannover 96x;
239384

 

megosztom