Foci-vb 2018

Messinek a vb lesz az utolsó nagy tornája?

megosztom

Nagy kérdés, hogy vajon a 2019-es Copán látjuk-e még az akkor már 32 éves Lionel Messit.

Fotó: Archív

Viszontagságokkal teli, de végül eredményes selejtezősorozaton van túl Argentína, az Albiceleste kijutott az oroszországi világbajnokságra. Noha a Moszkvába vezető út igen rögös volt, a tornának azért így is esélyesként vág neki Jorge Sampaoli együttese. Ha viszont ismét kudarcot vall a nemzeti csapat, a tar mesternek alighanem új együttest kell majd építenie 2018 nyarától.

Javier Mascherano után ugyanis újabb klasszis, Lionel Messi utalt rá, hogy könnyen elképzelhető, hogy a vb lesz az utolsó nagy tornája karrierje során.

"Ha nem szerepelünk majd jól a világbajnokságon, alighanem el kell majd tűnnünk a válogatott közeléből, ezt mindannyian tudjuk" - fogalmazott igen keményen Leo.

"Teljes mértékben megértem Masche döntését, mert nem kap már annyi játéklehetőséget, mint szeretne, márpedig a futballisták a pályán szeretnek segíteni a csapatnak, nem pedig a kispadon ücsörögni. Nekem is nagyon furcsa, hogy mostanság többször csak a padról szálltam be, de pontosan tudom, ez miért volt és megértem a döntést. A kispadnál egyébként még az is jobb, ha csak a lelátón kapok helyet" - fogalmazott az ötszörös aranylabdás.

Logikus lenne Messi visszavonulása a vb után, hiszen ha itt is kudarcot vall, akkor az emberek már tényleg elkönyvelik, hogy ő soha semmit nem nyer a válogatottal, míg ha révbe érnének a kék-fehérek, akkor dicsőséges hadvezérként adhatná át a stafétát.

Tény, hogy az argentin csapat már nem fiatal, többen is pályafutásuk végéhez közelednek. A világbajnokság után 2019-ben a brazíliai Copa América lesz a következő torna, ám ekkorra már az olyan kulcsfigurák, mint Mascherano, Otamendi, Banega, Sergio Agüero, Messi, Di María vagy Higuaín, mind-mind jócskán túl lesznek a 30-on.


A sorsolást követően Argentína szorzója feljebb szökött, immáron 10-szeres pénzt érne, ha Messi végre trófeát nyerne az Albicelestével. A favorit továbbra is a német-brazil-francia trió.

Melyik csapat nyeri a világbajnokságot?
   
Németország 5.75
Brazília 6.25
Franciaország 6.75
Spanyolország 8.25
Argentína 10.00
megosztom