Bajnokok Ligája

Tízből hatan ezzel a tippel dupláznának a keddi napon

Az Atlético Madridnak mindenképp nyernie kell a Chelsea ellen a továbbjutáshoz, ennek ellenére a fogadók döntő többsége angol sikert vár.

Fotó: kokolife.ng

A Chelsea 10 pontjával jelenleg vezeti a C jelű négyest, míg az Atlético Madrid 6 pontjával a csoport harmadik helyen áll. A londoniak már biztos továbbjutónak számítanak, de az első helyhez nyerniük kell, hiszen ha a Roma hozza a papírformát a Karabag ellen, akkor egymás elleni eredmények miatt az olasz gárda végez az élen.

1x2    
Chelsea Döntetlen Atlético Madrid
2.05 3.35 3.40

Kacifántos tehát a helyzet a csoportban, mivel a Roma meccsén sok múlik. Ugyanakkor a fenti két főszereplő nem tekinthet Rómára, hiszen saját magukra kell koncentrálniuk.

Éppen ebből kiindulva gondolkodhatnak a fogadók is, a Tippmixpro statisztikái szerint ugyanis tízből hatan a Chelsea sikerére fogadnak és csupán 12 százalék gondolja úgy, hogy a madridi alakulat győzelmével keres egy kis pénzt.

tippmixpro.hu

Az biztos, hogy nagy meccs lesz, komoly taktikai csatával fűszerezve, a szorzókból pedig azért látható, hogy tulajdonképpen bármi megtörténhet. Arról, hogy mit tippeltünk mi a Chelsea-Atlético Madrid BL-találkozóra, ebben a cikkben olvashatsz.

[2620471] 2017-12-05 20:45:00 Chelsea - Atlético Madridx;