Darts

Már most kijelenthető, hogy Phil Taylor nem lesz újra világbajnok?

Hétfőn sorsoltak, elkészült a 2018-as PDC világbajnokság főtáblája. A címvédő Michael van Gerwen elégedett lehet, a torna után visszavonuló angol legendát, Phil Taylort viszont nem fogadta kegyeibe Fortuna.

Természetesen óriási hiba lenne bármely sztárjátékost idejekorán leírni, főleg, ha valaki már 16-szor bizonyult a világ legjobbjának. Ugyanakkor az kijelenthető, hogy Phil Taylor ennél nehezebb sorsolást nemigen kaphatott volna.

Fortuna nem fogadta kegyeibe Taylort a sorsolásnál. - Fotó: PDC

Már a negyeddöntőben összefuthat azzal a Gary Andersonnal, aki a világbajnokságra rendre tökéletesen időzíti a formáját, ezt bizonyítván az elmúlt három kiírásban mindig eljutott a döntőig - kétszer nyert (2015, 2016). De a legjobb nyolcig sem lesz egyszerű dolga Taylornak, kezdésként rögtön a roppant tehetség Chris Dobey-val néz majd farkasszemet. A második és harmadik kanyarban jöhetnek a rutinosabb ellenfelek, például Justin Pipe és James Wade. Ha mindenkin átrágja magát, beleértve Andersont is, az elődöntőben még akkor is ott tornyosulhat Peter Wright

Ez komoly kihívás lesz számomra. Dobey az elmúlt években rettentően sokat fejlődött, de nyugodt vagyok, mert nincs semmi vesztenivalóm. Ez az utolsó világbajnokságom, csak élvezni szeretném.

- nyilatkozta a sorsolást követően a stoke-i géniusz.

Abból a szempontból szerencséje volt Taylornak, hogy a döntőig nem kell a címvédő Michael van Gerwennel meccselnie, ám a két skót ellen pokoli nehéz dolga lesz, illetve a Dobey, Pipe, Wade trió sem ígérkezik leányálomnak. Nem olyan meglepő, hogy egy-egy irodában kicsit emeltek is "The Power" oddsán, ugyanakkor valahol számítani lehetett rá, hogy hatodik kiemeltként mindenféleképpen kemény sorsolást kap majd.

A világbajnokság toronymagas favoritjának számító Van Gerwennek viszont szerencséje volt. A jelenlegi formájában - négy torna óta veretlen - a negyeddöntőig kényelmesen menetelhet. Ott már szembe jöhet vele az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld, aki mindig rágós falat. Talán MvG elődöntős ellenfelét a legnehezebb megtippelni, hiszen a másik negyedbe került az idén parádés szezont futó Rob Cross és Daryl Gurney, illetve Mensur Suljovic. Mindhármójuknak nagyon ment az ősszel, így ember legyen a talpán, aki megjósolja, hogy melyikőjük lesz a befutó. 

Illik még megemlíteni Adrian Lewist is, aki Wright negyedébe került, ám a végső győzelemre kínált 37-szeres oddsa mutatja, hogy idén nem tartozik a közvetlen favoritok közé. 


A bukmékerek által a négy legesélyesebbnek tartott játékos várható útja a döntőig (ha nem borul a papírforma):

  • Michael van Gerwen: Christain Kist, James Wilson, Gerwny Price, Raymond van Barneveld, Daryl Gurney
  • Gary Anderson: Jeff Smith/Luke Humphries, Mark Webster, Benito van de Pas, Phil Taylor, Peter Wright
  • Peter Wright: Diogo Portela, Jonny Clayton, Alan Norris, Adrian Lewis, Gary Anderson
  • Phil Taylor: Chris Dobey, Justin Pipe, James Wade, Gary Anderson, Peter Wright
Ki nyeri a 2018-as PDC világbajnokságot?
   
Michael van Gerwen 1.65
Gary Anderson 6.50
Phil Taylor 9.50
Peter Wright 9.50
Rob Cross 11.00
Daryl Gurney 35.00