Német foci

Ki lesz a szerencsés, aki megkaparintja a gaboni gólvágót?

megosztom

A Dortmund talizmánját már a nyári átigazolási időszakban is több sztárcsapattal szóba hozták, a kegyeiért folytatott verseny azonban most válhat igazán élessé, hiszen teljesen megromlott a viszonya a klubbal.

A játékos és az egyesület közötti ellentét nem új keletű, a tavalyi szezonban például azért tiltották el a játéktól, mert a híresztelések alapján úgy tűnt, hogy az egyik európai topcsapattal készül leszerződni. A közelmúlt sem maradt balhé nélkül, állítólag Aubameyangnak nem erőssége a pontosság, többször is késetett az edzésekről, ezért kihagyni kényszerült a Stuttgart elleni, 2-1-re elveszített Bundesliga találkozót. Kétség kívül azonban minden idők mélypontjára ért a kapcsolat, miután a hétvégi ominózus Schalke elleni meccsen 4-0-nál ziccert rontott, majd nem sokkal később bután kiállíttatta magát. A meccs 4-4-el végződött, és sem a csapattársak sem a stáb nem kímélte a gaboni fenegyereket.

A szélsőből vált csatár amúgy még 2013-ban érkezett a fekete-sárgákhoz, a francia Saint-Etienne csapatából. Teljesítményét illetően pedig szavak helyett beszéljenek inkább a számok:

 

Aubameyang dortmundi teljesítménye számokban
Sorozat Mérkőzés Gólók Aszisztok
1. Bundesliga 140 96 21
Német Kupa 19 15 6
Bajnokok Ligája 31 13 3
Európa Liga 17 8 2
Összesen 207 132 32
A 2016/17-es kiírásban 31 találattal lett gólkirály, ennyi (vagy ennél több) gólt a Bundesliga történetében mindössze 3 játékosnak sikerült elérni rajta kívül, legutóbb 40 éve.

Amennyiben tényleg távozik a klubtól, tarifája nem lesz olcsó, különösen ha figyelembe vesszük a teljesen elszabadult jelenlegi átigazolási piacot. A szakértők a támadó árát 80-90 millió euró körüli összegre tippelik, ami nem is tűnhet olyan soknak egy ilyen gólérzékeny játékosért, a licitálásba pedig minden bizonnyal a kínai klubok is beszállnak, ami lehet még feljebb nyomhatja az összeget. Érdekes azonban, hogy az utóbbi időben egy konkrét érdeklődő sem jelentkezett be érte - vajon tartanak a nehezen kordában tartható támadó viselkedési gondjaitól, a hozzáállásától, esetleg a kora lehet az ok? 

Hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre, mindenesetre a Dortmundra a hétvégén újabb komoly rangadó vár.

1x2    
Leverkusen Döntetlen Dortmund
2.35 3.50 2.70
megosztom