Sportfogadás

Ha a nagy szorzók szerelmese vagy, ideje bekészíteni a téteket!

Hét veretlen csapat van még az öt európai topligában. Ám jól tudjuk, egyszer minden sorozat megszakad. Az év végéhez érkezve egyre fáradtabbak a csapatok, így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy becsúszik egy-két hiba is. Ebből pedig akár profitálhatunk is.

Manchester City facebook.com

Premier League - Manchester City

Pep Guardiola csapata elképesztő formában van, hiszen a legutóbbi 18 tétmeccsét egyaránt megnyerte, toronymagasan vezeti a bajnokságot és eközben a BL-ben és a Ligakupában is továbbjutott. A City hengerelése párját ritkítja egész Európában, azonban az év végéhez közeledve picit veszített a csapat a lendületből. A Feyenoord és a Huddersfield ellen is "csak" egygólos győzelem jött össze, a sűrű program miatt pedig szerdán újabb ütközet következik. A Southampton a 10. a tabellán, idegenben pedig mindössze egy győzelmet aratott, nem csoda, ha több, mint 10-szeres szorzót fizet a sikere. A közelmúltban azonban a Soton két ízben is borsot tört a City orra alá, tavaly októberben 1-1-re végzett az Etihadban, 2016 májusában pedig 4-2-re nyerte a hazai meccsét.

Az X2 is komoly kasszát fizet, 4.05-ös oddson fogadható jelenleg.

1x2    
Manchester City Döntetlen Southampton
1.17 6.50 12.50

La Liga - Barcelona, Valencia, Atlético Madrid

A spanyol ligában még három gárda veretlen, a trió vezeti is a tabellát. A hétvégén a Valencia és a Barcelona remizett a forduló csúcsrangadóján, az Atlético pedig végre kinyitotta a gólcsapot és egy ötöst rúgott a Leganesnek.

Hétvégén egyik veretlen csapatra sem vár egyszerű feladat, a Barca például azt a Celtát fogadja, amely az elmúlt két idényben kétszer is legyőzte - igaz, mindkétszer hazai pályán.

Az Atlético kemény rangadóra készül a Sociedad ellen, a baszkok szeptember vége óta mindössze egyetlen meccset buktak el. Bármilyen furcsa, a fővárosiak még nem nyertek bajnokit az új stadionban, vagyis egyelőre nem hoz szerencsét nekik a Metropolitano.

A Valencia a madridi Getafe ellen lép majd pályára, veresége háromszoros pénzt fizetne. Sokan kétkednek a Denevérekben és várják a "lufi" kipukkadását, számukra mindenképpen megérhet egy próbát a hazai megjátszása.

   
  1 x 2
Barcelona - Celta Vigo 1.12 3.45 4.00
Atlético Madrid - Real Sociedad 1.50 3.85 6.50
Getafe - Valencia 3.05 3.25 2.25

Serie A - Napoli, Inter

Olaszországban továbbra is a Napoli és az Inter számít veretlen csapatnak, előbbire viszont csúcsmeccs vár a következő fordulóban, hiszen a címvédő Juventust fogadja. Nagy a tétje annak a rangadónak, hiszen ha a Napoli nyerni tud, hét ponttal meglép a Zebrák előtt.

Az Interre papíron könnyű meccs vár a Chievo ellen, főleg, hogy odahaza játszhat, de a Chievo igazi sötét lónak számít a Serie A-ban, bármikor képes lehet megráncigálni az esélyesek bajszát.

   
  1 x 2
Napoli - Juventus 2.05 3.60 3.15
Inter - Chievo 1.35 4.80 7.50

Ligue 1 - PSG

Hogy a PSG megnyerni a francia bajnokságot, az nem vitás, a kérdés inkább az, hogy el tudja e kapni valamelyik csapat a fővárosiakat. Az eddigiek alapján nem lesz egyszerű feladat, hiszen meccsenként közel háromgólos átlaggal operálnak Neymarék.

A Troyes története során még soha nem tudta legyőzni a PSG-t Párizsban, nem csoda, hogy pénzünk 25-szörösét fizetik a bukmékerek egy vendéggyőzelem esetén.

1x2    
PSG Döntetlen Troyes
1.04 12.50 25.00
Mit gondoltok, elbukja valamelyik csapat hétvégén a veretlenségét?