Forma-1

Vonatozás, unalom, Bottas-siker a szezonzárón

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat.

Bottasé a szezonzáró. - Fotó: SkySports

A rajtot egyformán jól kapta el Bottas, Hamilton és Vettel is, így az első kanyarban nem változott a dobogósok sorrendje. Egy kör után Bottas előnye valamivel több mint egy másodperc volt a második Hamiltonnal szemben, akit Vettel próbált üldözni. Az élen száguldó három pilóta közül Vettel állt ki elsőként kerékcserére a 21. körben, egy körrel később pedig Bottas járt a boxban. Hamilton megpróbált még két gyors kört teljesíteni, ez sikerült is neki, de a 24. körben végrehajtott kerékcseréje után ennek ellenére Bottas mögött tért vissza a pályára.

Féltávhoz közeledve így Bottas egy másodperc körüli előnnyel vezetett Hamilton előtt, miközben a harmadik Vettel hátránya hozzájuk képest 10-11 másodperc volt. Hamilton néhány körön keresztül agresszívan üldözte Bottast, de nem sikerült előzési pozícióba kerülnie. A hajráig nem változott a sorrend az élen, Vettel hátránya viszont 21 másodperc fölé nőtt. Hét körrel a leintés előtt Hamilton ismét nagyon közel került Bottashoz, de a finn pilóta nem hagyott esélyt a támadásra csapattársának.

A körmünket tehát nem rágtuk le a szezonzárón, ám ez egyben azt is jelenti, hogy aki velünk tartott, különösebb izgalom nélkül vághatta zsebre a másfélszeres pénzt. Bottas győzelme egyébként 2.45-ös oddson volt fogadható a   -n.