Magyar foci

Gladiátorokat akarok látni a pályán - Leekens

A magyar válogatott új szövetségi kapitánya az MLSZ honlapjának beszélt első benyomásairól.

Leekens gladiátorokat akar látni a pályán. - Fotó: mlsz.hu

"Úgy látom, bőven akad tennivalónk. Kemény feladat vár ránk a következő 8-9 hónapban, hiszen a Nemzetek Ligája kezdetére teljesen készen kell majd állnunk. A játékosokat nézve azt látom, hogy megvan a szükséges tehetség bennük az előrelépéshez.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy tehetséggel önmagában nem lehet meccset nyerni. A legfontosabb feladatunk tehát a következő időszakra, hogy szintet lépjünk, fejlődjünk" - számolt be első tapasztalatairól az új szövetségi kapitány az MLSZ-nek.

Leekens egyébként elmondta azt is, hogy a válogatottban minden játékostól többet vár, mint, amit a klubcsapatában nyújt, továbbá, hogy a játékosok számára a válogatottnak még önmaguknál is fontosabbnak kell, hogy legyen.

"Éreznem és látnom kell a játékoson, hogy nyerni akar mindig minden körülmények között. Ahogy azt sokszor mondani is szokták, a futballisták a modern kor gladiátorai, így én is harcosokat akarok látni a pályán. Olyan játékosokat, akik harcolnak egymásért, a csapatért, Magyarországért. Ütköznek, sok párbajt vállalnak fel, mondhatnám úgy is, hogy megvan bennük a gyilkos ösztön és akik gyűlölnek veszíteni, még az edzésen egy nem kiélezett párharcban is" - nyilatkozta a kapitány.

A szövetségi kapitány az is elárulta a szövetség honlapjának, hogy amikor csak teheti, akkor mérkőzésekre fog kilátogatni, hogy minél jobban feltérképezze a játékosokat. Ezen a hétvégén például a Szusza Ferenc Stadionban teszi tiszteletét, ahol a Vasas-Debrecen találkozót tekinti meg.

A mérkőzéssel bővebben is foglalkoztunk már, ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes fogadni a találkozón, akkor kattints ide!