NB I

Ennél jobb tipp nincs a Haladás-Fradira?!

megosztom

Az OTP Bank Liga hétvégi fordulójában a Haladás a Ferencvárost fogadja.

Fotó: fradi.hu

Amíg a Ferencváros az elmúlt 10 fordulóban 25 pontot és nyolc győzelmet szerzett, addig a Haladás mindössze egyszer hagyta el győztesen a pályát és csupán öt egységet kapart össze. Ha pusztán a formákat nézzük, akkor bizony jogos a bukméker szorzója, ugyanakkor egy fontos tényező mindenképpen növeli a Haladás esélyeit.

1x2    
Haladás Döntetlen Ferencváros
5.00 3.55 1.65

Ez pedig nem más, minthogy a szombathelyi új aréna első ízben fogad tétmeccsen egy csapatot és a várakozásoknak megfelelően az összes jegyet eladták. Ez azt jelenti, hogy közel 10 ezer néző lesz jelen a helyszínen, ami magyar pályákon szokatlan körülménynek számít.

A Rohonci úti stadionban a Fradinak rendre meggyűlt a baja a Haladással, kíváncsian várjuk, hogy az új aréna milyen kabalát jelent majd a vasiaknak. Az biztos, hogy a Haladásra ráférne már egy siker, hiszen utoljára szeptember 16-án sikerült bajnokit nyernie, akkor az Újpestet sikerült két vállra fektetnie.

Azóta viszont hét nyeretlenül megvívott forduló van Király Gáborék mögött, ennek pedig egyenes következménye volt, hogy a csapat lecsúszott a kiesőhelyekre. A Haladás immáron a szlovák Michal Hipp irányításával játssza a mérkőzéseit, ám az új tréner első pontjaira még várni kell, hiszen a Balmazújváros otthonában hiába vezetett a gárda a szünetben, végül 0 ponttal a zsebben kellett hazatérnie.

Haladás#hun-haladas#5

A Ferencváros jó passzban várhatja a mérkőzést, hiszen Thomas Doll alakulata az őszi szezon második felében sorban aratja a győzelmeket. A bajnokságban utoljára október közepén hullajtott pontokat a Fradi, és mostanra a legjobb védelemmel rendelkező együttese lett a ligának.

"Az utóbbi időben sokkal stabilabbak vagyunk, mint előtte. Miha Blazic, Joseph Paintsil és Stefan Spirovski nagyon fontos igazolások voltak, és a többi játékos is megtalálta a ritmust. Minden edzésen érezni, hogy sokkal erőteljesebbek vagyunk. Van lehetőségünk rotálni a csapatot, szerencsére kevésbé sújtanak minket a sérülések is. Ez lehet az oka annak, hogy sokkal sikeresebbek vagyunk, mint a szezon elején" - fogalmazta meg gondolatait a fradi.hu-nak Thomas Doll, aki azt is elmondta, hogy nem számít könnyű találkozóra Szombathelyen.

Ferencváros#hun-ferencvaros#5

Azon kívül, hogy nyilván egy felspannolt és telt ház előtt játszó csapattal találkozik a Fradi, nem nagyon találunk olyan tényezőt, amely a fővárosiak ellen szólna. A két keret között óriási minőségbeli különbség húzódik meg, a sorozatban aratott győzelmeknek köszönhetően pedig az önbizalom is a helyén van a Népligetben.

A sok néző belehajszolhatja a csapatokat egy jó meccsbe, de egyszerűen annyira gyengén muzsikál mostanában a Haladás, hogy úgy gondoljuk, megéri bepróbálni a Ferencváros győzelmét a 17. forduló zárómérkőzésén.

Haladás - Ferencváros
hatharom.com
Ferencváros nyer
@1.65
Fogadási határidő: szombat 19:30
[2538994] 2017-11-25 19:30:00 Haladás - Ferencvárosx;
239099

megosztom