Tenisz

Felmerült, hogy nem is folytatom a profi teniszt - Fucsovics

megosztom

A Tabán felett, a Locavore étteremben tartotta kedden Fucsovics Márton az évzáró sajtótájékoztatóját.

A nagy médiaérdeklődés övezte eseményen dr. Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke kezdte a beszédet, aki elmondta, hogy az utóbbi években elvégzett munka eredménye az, amit most az elsőszámú magyar férfi teniszezőtől látunk. 

"Ez egy hosszú, megtervezett munka eredménye, melynek csúcspontja volt például a Davis Kupa siker, melyet 2-3 éve senki nem hitt volna el. A csapat motorja is Marci volt, de az öltözői hangulatért is felelt, az eredmény pedig magért beszél."- mondta az elnök.

Richter Attila, az MTSZ főtitkára a Kiemelt Sportágfejlesztési Támogatás szerepéről is beszélt: "Amellett, hogy a fiatalok fejlődésére nagy hangsúlyt kellett fektetni, a felnőtteknek is több támogatást kellett nyújtani. Ez korában nem volt lehetséges, pár éve azonban az állami támogatásnak köszönhetően egyre többet tudtunk nyújtani nekik is."

Fucsovics Márton és edzője, Sávolt Attila. - Fotó: HunTennis

Ezt követően Sávolt Attila, a 2015-ben két évre Marcival megállapodó szakember vette át a szót, aki pár mondatban összefoglalta az elmúlt két év munkáját, nehézségeit és sikereit.

"Nekem is nagy kihívás volt amikor elvállaltam a munkát, melynek az elején két évet adtunk magunknak, hogy a munka gyümölcse beérjen. Azt hiszem, ezt maximálisan teljesítettük, az utóbbi öt hónapban pedig fantasztikusan játszott. Persze megvoltak a munka nehézségei is, az összeszokás sem volt zökkenőmentes, voltak csörtéink is, Marcinak szoknia kellett a munka minőségét és mennyiségét is. A 10 hónapos térdsérülés sem tett jót a munkának és az eredményeknek sem, de végül a Sportkórházban megtalálták a megoldást és áprilistól elmúlt a fájdalom. Előtte decemberben Wawrinkával edzett és még sosem láttam olyan jól játszani, mint akkor, ennek pedig a meccseken is ki kellett jönnie valamikor."

Egyre biztatóbb volt a játéka, a Garros után azonban nagy volt a letargia, Vicenzába majdnem el se mentünk. A következő 1-2 napban meg kellett győzni arról, hogy van értelme tovább csinálni és jött is a siker.

"Aztán a stuttgarti főtáblás elsőkörös vereséget egyértelműen mentális okokra lehetett visszavezetni, ezt pedig át is beszéltük és onnantól kezdve nagyon megváltozott a hozzáállása, az utóbbi hetek eredménye főként ennek köszönhető.

Sokan türelmetlenek voltak Marcival szemben, mondták, hogy már rég a 100-ban, sőt az 50-ben lenne a helye, de azt hiszem, ők nem tudják, hogy milyen kemény munka ez. A TOP50-es célokkal még mindig csínján kell bánni, a 2018-as szezon a 100-ban maradásról fog szólni, utána lehet cél az előrelépés az 50 felé.

A Cilic ellen meccse életem legnagyobb élménye volt, az még velem se fordult elő, hogy vesztes meccs után állva tapsoljanak meg, ráadásul egy dugig megtelt bázeli csarnokban volt mindez, Federer előtti meccsen.

Nagyon büszke vagyok rá és jó szívvel gondolok az együtt eltöltött két évre."- mondta az edző, aki azt is elárulta, hogy 2018-ban is ő fogja egyengetni Marci útját, együtt marad tehát a csapat, de megköszönte a Magyar Tenisz Szövetség segítségét is.

Óriási meccset vívott Fucsovics a US Open-bajnok Marin Ciliccsel. - Fotó: ATP

"Nagyon nagy köszönet jár a tenisz szövetségnek, akik tényleg mindent megadnak nekünk. A Nemzeti Edzés Központ egy fantasztikus és nagyon inspiráló létesítmény, bármi kell, azt megkapjuk, pályák, labdák, kondiedző és fizikoterapeuta. Ilyenben nekem játékosként sosem volt részem, nagyon jó ilyen légkörben dolgozni."

Utolsóként Marci ragadta magához a mikrofont, aki elérzékenyülve köszönte meg edzője és az MTSz munkáját. "Nehéz utunk volt, de nagyon köszönöm Attilának a munkát. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy vele dolgozhatok és remélem, hogy még sokkal több van bennünk és hogy elérjük a célt, a TOP30-at. Természetesen köszönet jár a családomnak, a barátnőmnek és mindenkinek, aki bármit is hozzátett a sikeremhez, nélkülük biztosan nem lehetnék itt. Az MTSz akkor is mellettem állt, amikor mélyponton voltam, 250-en kívül voltam, felmerült, hogy nem is folytatom a profi teniszt, de mellém álltak és mindenből a legjobbat kaptam. Ezért is szeretnék ezentúl a pénzdíjamból visszaforgatni a hazai tenisz életbe, szeretném a fiatalok munkáját ezzel segíteni, hogy a lehető legtöbb esélyt megkaphassák."

A 85. helyezett játékos a Davis Kupa fontosságáról is beszélt. "Számomra sosem volt ez pénz kérdés. Nekem nagyon fontos, hogy a hazámért játszhatok és nagyon jó érzés, hogy ezeken a találkozókon egy csapat van mellettem és mindenki nekem szurkol."

A legfájóbb vereségem a Mahut elleni US Open-es vereség volt, mert egy nagyon jó meccsen maradtam alul, a legszebb sikeremnek pedig a Davis Kupán aratott két győzelmemet tekintem, de a braunschweigi verseny is fontos számomra, hiszen utána lettem először TOP100-as.

"A játékosok közötti megítélésem szerintem nem sokat változott, de most, hogy több ATP versenyen tudok ott lenni, biztosan többet is fogok tudni edzeni TOP10-esekkel. A bázeli torna biztosan sokat dobott a hírnevemen, remélem Federer is nézte a meccset."- mondta Marci, aki most egy hétig pihen, majd elkezd egy 3-4 hetes felkészülést, a szezont pedig az indiai 250-es ATP tornán kezdi, utána pedig az Ausztrál Openen játszik majd. Ezt követően a Davis Kupán és a budapesti ATP Challenger tornán játszik, majd jön Dubaj és az amerikai versenyek.

(Forrás: www.huntennis.hu)

megosztom