Magyar foci

Egy vereséggel elúszhat U21-eseink Eb-je

A magyar U21-es válogatott egyelőre veretlen Eb-selejtező csoportjában, de ha nem sikerül nyernie Cipruson, a továbbjutás esélye erősen redukálódik.

U21-es válogatottunk utolsó idei mérkőzésére készül: kedden, magyar idő szerint 15 órakor Cipruson lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn. Michael Boris szövetségi edző együttesének célja egyértelmű: a három pont megszerzése. Ha ez sikerülne, akkor csapatunk négy mérkőzést követően versenyben maradna az első helyért vívott csatában a csoportban, és jó helyzetben készülhetne a jövő tavaszi folytatásra. A ciprusiak egyelőre előttünk állnak a tabellán, de már öt mérkőzés áll mögöttük (2 győzelem, 3 vereség), szemben a mi három meccsünkkel. A házigazdák erejét jelzi, hogy hazai pályán sikerült legyőzniük a törököket, múlt héten pedig csak egy hosszabbításban esett góllal maradtak alul idegenben a belgákkal szemben. 

A mérkőzés kiegyenlítettségét jól mutatják a szorzók is, ugyanis mindkét válogatott győzelme kettes odds felett fizet a Tippmixprón.

1x2    
Ciprus U21 Döntetlen Magyarország U21
2.90 3.15 2.12

A magyar válogatott 17 mezőnyjátékossal és 3 kapussal utazott el Ciprusra, sérülése miatt nem tarthatott a csapattal Zsótér Donát és Lenzsér Bence sem. Jó hír azonban, hogy Kecskés Ákos sérülése szépen javul, így ő minden bizonnyal ott lehet a kezdőcsapatban kedden délután. Sok változtatásra nincs oka Michael Borisnak, a svédek ellen jól játszott a csapat, közelebb állt a győzelem megszerzéséhez a 2-2-es döntetlennel véget érő összecsapáson. 

Fotó: mlsz.hu

"A játékkal nem volt gond a svédek ellen, a második félidő első felétől eltekintve kimondottan jól futballoztunk, és a helyzeteink száma alapján megérdemeltük volna a győzelmet - mondta az mlsz.hu-nak a hétfő délutáni edzést követően Gazdag Dániel, a Honvéd középpályása, aki múlt pénteken csapatkapitányként vezette pályára a válogatottat, és gólpasszal járult hozzá a pontszerzéshez. "Legközelebb érettebben kell futballoznunk, ha megszerezzük a vezetést, kicsit rutinosabbnak kell lennie a csapatnak, ebben mi, tapasztaltabb játékosok segíthetünk majd a többieknek. Mindenkiben maradt hiányérzet a svédek elleni meccs után, viszont ez külön motivációt ad a keddi találkozó előtt, most nem szeretnénk kiengedni a kezünkből a győzelmet. A ciprusiak eddigi eredményei azt mutatják, hogy komoly játékerőt képviselnek, ezért bizonyosan nehéz meccs vár ránk, abban viszont nem vagyok biztos, hogy ellenfelünk megpróbál majd tempót diktálni, várhatóan inkább ránk vár a kezdeményező szerep. Megpróbáljuk nyomás alá helyezni az ellenfelet, kulcsfontosságú, hogy jó helyeken szerezzünk labdákat, és ezekből gyors támadásokat vezessünk". 

Magyarország U21#hun-hungary_u21#5

A cél tehát adott, a magyar csapat győzelmemre készül, amihez viszont gólokra lesz szüksége.

A magyar válogatott a mostani selejtezőben csak a törökök kapujába nem tudott betalálni, így jó esély van rá, hogy a ciprusiak hálóját is beveszik legalább egyszer. Ugyanakkor a hazaiak gólerős játéka miatt nem biztos, hogy képesek leszünk lehozni a találkozót kapott gól nélkül, a mindkét csapat szerez gólt opció viszont jelenleg nem fogadható a Tippmixen.

  • Gólszám - Több, mint 2.5@1.75
     
  • Gólszám 2-3@1.70
     
  • Magyarország U21 nyer@2.12
[2472857] 2017-11-14 15:00:00 Cyprus U21 - Magyarország U21x;