Tenisz-vb

Horrorba torkollhat Zverev és Cilic csatája

megosztom

Vasárnap a Roger Federer-Jack Sock és Alexander Zverev-Marin Cilic derbikkel veszi kezdetét a 2017-es ATP-világbajnokság.

A Boris Becker fémjelezte csoport játékosai mutatkoznak be elsőként a londoni publikum előtt. Délután Roger Federer és Jack Sock méri össze tudását, míg este Alexander Zverev és Marin Cilic feszül egymásnak. A svájci komoly esélyesként várja az ütközetet, amit jól jelez, hogy az állami irodában még az 1.10-et sem éri el a szorzója...De biztos ennyire sima meccs lesz ez?

Sock és Federer idén Indian Wellsben már megmérkőzött egymással. - Fotó: ATP

Sock pontosan egy héttel ezelőtt pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta Párizsban miután elhódította a trófeát. Tény, hogy ehhez nem kellett topjátékosokat legyőznie, de ez a siker akkor is óriási önbizalmat adhat számára, ráadásul legtöbb riválisánál fittebb is, hiszen a salakszezon kezdetével a formája is tova röppent és csak mostanában talált vissza a helyes útra. 

Van egy kiváló szervája és egy óriási tenyerese, amivel, ha jól operál, akkor még meg is nehezítheti Roger dolgát. Ugyan 0-3-ra áll a svájci ellen, sőt, szettet sem tudott még fogni, ám szemernyi nyomás sem lesz rajta, ebből pedig akár jól is kijöhet. Persze, az azért minket is nagyon meglepne, ha borulna a papírforma és Federer kikapna, abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy 20,5 játék alatt maradnak. 


A másik mérkőzésen pláne nem várható egyoldalú győzelem, elég csak a két játékos egymás elleni statisztikájára pillantanunk.

Zverev és Cilic négyszer mérte össze eddig a tudását és mindegyik alkalommal legalább 25 játék kellett ahhoz, hogy eldöntsék ki a jobb.

Egyikük sincs kirobbanó formában. Ami Cilic mellett szól, hogy rutinosabb és az O2-t is jobban ismeri, Zverevnek viszont jól megy a horvát ellen. Meglehetősen hullámzó a teniszük, így tényleg minden adott ahhoz, hogy egy szoros, igazi döntő szettes horrort lássunk

Az állami irodában 23,5-nél húzták meg a határt, a "többre" 1.95-ös oddsot adnak.

ATP Finals, 1. játéknap (vasárnap)   
  1 2
Roger Federer-Jack Sock 1.08 5.50
Alexander Zverev-Marin Cilic 1.80 1.80
megosztom