Felkészülés

Luxemburg kemény falat volt, de a vb-résztvevő ellen szinte favoritok vagyunk

  • varin
megosztom

Szinte teljesen megegyezik a szorzónk Costa Ricáéval, így pár pillanatig még azt is elhihetjük, hogy van esélyük a vb-résztvevő gárda ellen.

Fotó: The Field

Magyarország Costa Rica ellen zárja a 2017-es esztendőt, Szélesi Zoltán utolsó mérkőzésén a világbajnokságra is kijutott válogatott érkezik a Groupama Arénába. A     ugyan még nem publikálta szorzóit a mérkőzésre, ám az első számok alapján úgy tűnik, van esélyünk Keylor Navas válogatottja ellen.

Oddsok a mérkőzésre*
Magyarország Döntetlen Costa Rica
2.73 3.32 2.59
*A nemzetközi fogadóirodák átlagoddsai alapján
Costa Rica jelenleg 31 hellyel előzi meg a magyar válogatottat, keretük összértéke azonban a magyaroké alatt van négymillió euróval.

Ez persze nem véletlen, hiszen olyan sztárok maradtak ki ezúttal a keretből, mint a már említett Keylor Navas vagy Joel Campbell, akikkel együtt már jócskán Óscar Ramírez csapatánál lenne az "előny".

Az utolsó három mérkőzésén nyeretlen Costa Rica ellen jelenleg nem számítunk sem favoritnak, sem esélytelennek, az oddsok szinte teljesen megegyeznek a két csapat győzelmére.

A vb-re készülő nemzeti csapat egyébként európai csapattal 2016-ban játszott utoljára, akkor Oroszországot 4-3-ra legyőzték, míg 2015-ben Spanyolországtól 2-1-re kikaptak.

[2640344] 2017-11-14 20:15:00 Magyarország - Costa Ricax;
megosztom