Magyar foci

Stadiont avat a Haladás, mutatjuk, mire érdemes fogadni!

Szerda este stadionavatót játszik a Haladás, az ellenfél a horvát bajnokság egyik élcsapata lesz.

Fotó: haladas.hu

Újabb stadionnal bővül a magyar első osztály, ezúttal a Szombathelyi Haladás veheti át az impozáns létesítményt és költözhet haza a soproni albérletéből.

A vasiak ellenfele az eszéki alakulat lesz, amely jelenleg a második helyen áll a horvát bajnokság tabelláján a rekordbajnok Dinamo Zagreb mögött.

1x2 
Haladás Döntetlen Osijek
3.50 3.75 1.95

Az egyik netes bukmékerirodában fogadható a mérkőzés, a beérkezett tétek miatt azonban a horvát gárda szorzója folyamatosan esik. Megpróbáltuk körbejárni a számba vehető lehetőségeket.

Kezdjük talán a legfontosabb infóval, mely szerint a Haladás a mérkőzés előtt néhány órával bejelentette, hogy már nem Pacsó Bálint az első csapat vezetőedzője, helyét ezen a mérkőzésen Vörös Csaba veszi át.

A Haladás honlapja szerint Tóth Máté és Polgár Kristóf az U21-es válogatottbeli kötelezettségeik miatt nem szerepelhetnek, Lévay Gergely, Tóth Benjámin és Jancsó András sérültek. Így a meccsre a  Király, Rózsa, Gyurján - Schimmer, Tóth D., Wils, Jagodics, Devecseri, Jánvári, Németh Mi., Bosnjak - Kiss B., Rácz, Kiss T., Kovács L., Németh Má., Halmosi, Petró - Pinte, Funsho, K. Mészáros, Williams, Medgyes, Martínez, Ramos kerettel vághat neki a Hali.

Ez mindenképpen erős keretnek számít, csakhogy a Haladás egészen pocsék formában van, aminek köszönhetően már a kieső helyre csúszott vissza az NB I-ben. A hangulat tehát közel sem ideális Szombathelyen, így most ebben a helyzetben kellene a közel 9 000 nézőt látványos játékkal kiszolgálni. És akkor még tegyük hozzá, hogy bár a telt ház adott lenne a jó meccshez, az időjárás nem biztos, hogy a kegyeibe fogadja majd a csapatokat.

Haladás#hun-haladas#5

Az eszéki csapatról leginkább azt kell tudni, hogy mióta Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó megvásárolta a klubot, a horvát bajnokság egyik legjobb együttese lett. A nyáron az Austria Wien tudta  megállítani a gárdát az Európa Liga selejtezőjében, de a PSV-t például kiejtette, továbbá az eszékiek erejét jól mutatja, hogy a tavalyi bajnok Rijeka és a Hajduk Split előtt állnak a második helyen. Az utánpótlásmeccsek miatt a vendégeknél is lesznek majd kimaradók, és hát ugye ez csak egy felkészülési mérkőzés, így nem lehet megjósolni, mekkora motivációval lépnek majd pályára a Haladás ellenében.

Éppen ezért a végeredményre való fogadást el is engednénk, hiszen nem egy tétmeccsről beszélünk. Ez egy gálameccs, egy stadionavató találkozó lesz, ahol a közönség kiszolgálása a legfontosabb. A vezetőedzők vélhetően számos cserét eszközölnek majd, így nem biztos, hogy kialakul majd folyamatos játék, mindenesetre véleményünk szerint érdemes megpróbálni a gólszámos fogadásokat, azon belül is az első félidőre kínált opciót.

Az ázsiai hendikepes verzióban látunk értéket, az 1.75-ös odds pedig megérhet egy próbát, hiszen a tipp csak abban esetben lesz vesztes, ha 0-0-val vonulnak az öltözőbe a csapatok. A házat nem kell feltenni rá, de egy közepes tétet megérhet.

Haladás - Osijek
hatharom.com
1. félidő gólok száma
1 felett (ázsiai hendikep)@1.75
Fogadási határidő:20:30