Tenisz

Csúnya szlovák "mészárlás" kinézőben Pozsonyban

  • Cesc18

Fucsovics Márton könnyen lelépheti a szlovák Tomas Liskát a pozsonyi torna első fordulójában.

Párizsban gyakorlatilag véget ért a 2017-es ATP-szezon érdemi része, a vasárnap kezdődő világbajnokság és a Davis Kupa-döntő mellett már csak Futures- és Challenger-viadalokat rendeznek. A nagy múltú pozsonyi versenyre azért még érdemes odafigyelni, hiszen több top 100-as játékos is képviselteti magát, többek között Fucsovics Márton is.

Könnyű rajt vár Fucsovicsra Pozsonyban. - Forrás: Facebook.com

Marci számára fantasztikusan sikerült az október, mind Stockholmban, mind pedig Bázelben főtáblás volt, utóbbi tornán ráadásul eljutott a negyeddöntőig, ahol Marin Cilic személyében élete első top 10-es ellenfelével szemben parádésan helytállt. Nagyban ennek is köszönhetően, jelenleg a 84. helyen rangsorolják, mellyel jövőre biztosan főtáblás lesz az Australian Openen.

Nagyon örülök, hogy ennyire beérett a munka, amit Sávolt Attilával végeztem el. Remek párost alkotunk, sokat köszönhetek neki. Amikor korholni kell, akkor korhol, ha dicsérni, akkor dicsér.

Nyíregyházi tehetségünk Pozsonyban különösebb nyomás és tét nélkül versenyezhet. Párosban már bemutatkozott, Borsos Gáborral az oldalán 7-6, 7-6-ra győzték le a Berankis/Seppi duót. 

Egyéniben a szabadkártyás, a világranglistán mindössze az 1054. helyen álló Tomas Liska lesz az ellenfele. A fiatal szlovák srác elsősorban Futures-tornákon próbálkozik, ahol kisebb sikerélményei vannak csak. 

Fogadás a győztesre    
Tomas Liska Fucsovics Márton
8.00 1.02
Fogadási határidő: 19:10

Ahogyan az az oddsokból is látszódik, papíron Fucsovicsnak ez egy habkönnyű rajtnak ígérkezik. A bukik 17.5-nél húzták meg a line-t, azaz öt játéknál többet nemigen várnak Liskától. Kiindulva abból, hogy elsősorban salakos teniszező, és az utóbbi időben senki ellen nem tudott túl sok gémet fogni, így aligha szárnyalják túl ezt a határt. Ugyanakkor óvatosságra ad okot, hogy tavaly szintén lehetőséget kapott a főtáblán, és akkor Gyenisz Isztomin ellen sikerült elmennie tie-breakig. 

Ennek ellenére véleményünk szerint Fucsovics három-négy játéknál többet nem fog szlovák riválisának engedni, de ha maximálisan kijön a tudásbeli különbség, akkor ennél is simább lehet.