Európa Liga

Már semmi sem mentheti meg a liverpooliakat?

Szokásunkhoz híven az EL-csoportkör legérdekesebb kvartettjének mérkőzéseit jártuk körbe.

   
  1 x 2
Lyon-Everton 1.45 4.15 6.25
Apollon Limasszol-Atalanta 4.65 3.65 1.65

Újabb kulcsmérkőzésekre kerül sor az Európa Liga legérdekesebb csoportjában, ahol az Atalanta, a Lyon és az Everton is helyet kapott. Meglepetésre a liverpooliak három forduló után egy ponttal állnak, így ha Rooney-ék csütörtökön este nem győzik le a Lyon gárdáját, biztosan búcsúznak a második számú kupasorozattól.

Első ránézésre akár csodálkozhatnánk is a franciák 1.45-ös szorzóján, hiszen ennyire azért mégsem gyengék az angolok. Ám ha jobban megvizsgáljuk a dolgok hátterét, akkor már láthatjuk, itt valóban csak egy módon érhet véget a 90 perc.

Az Everton ugyanis Ronald Koeman kinevezését követően sem talált magára, a Leicester elleni pocsék 90 percet követően pedig még tragikusabb a helyzet a Premier League-ben. Hétvégén a Watford látogat a Goodison Parkba, az pedig egy amolyan "must win" mérkőzés lesz David Unsworth számára. Ennek szellemében az ideiglenes tréner tartalékosan is vágott neki a lyoni kirándulásnak.

Ők nem utaztak el Lyonba
Funes Mori (0/0), Coleman (0/0), Barkley (0/0), Bolasie (0/0), Keane (15/1), Niasse (7/4), McCarthy (1/0), Baines (17/1), Jagielka (10/0), Rooney (17/5)

A fenti névsorban ugyan sok játékosnál a 0/0 szám található, ám ők vélhetően mind fontos tagjai lennének a rotációnak, ha nem bajlódnának sérüléssel egész szezonban, míg a Baines-Jagielka-Rooney trió bevallottan azért maradt Liverpoolban, hogy rápihenjen a hétvégi bajnokira.

[2621509] 2017-11-02 19:00:00 Lyon - Evertonx

A legérdekesebb a védelem összetétele lehet, ahol igen sok lesz a hiányzó, de visszakerülhet a csapatba a pocsék formában futballozó Schneiderlin és Sigurdsson is, valamint a tehetséges fiatal, a kongói Beni Baningime is a kezdőben találhatja magát.

A Koeman helyére kinevezett Unsworth jövőjéről egyébként hétvégén, a Watford elleni bajnokit követően döntenek, és minden bizonnyal az a találkozó lényegesen nagyobb súllyal esik majd számításba, mint a csütörtöki 90 perc.

A Lyon személyében ráadásul egy szinte verhetetlen csapatot kapott ma ellenfélül a kék-fehér együttes, Fekirék az utolsó négy meccsüket 12 lőtt góllal nyerték meg, és két hete is igen jó játékkal hozták el a három pontot a Goodison Parkból. Bruno Génésio csapata mindazonáltal nem lazsálhatja el ezt a 90 percet, hiszen ha az Apollon hazai pályán legyőzi az Atalantát, akár pontegyenlőség is kialakulhat négy fordulót követően.

Mindezen tényeket ismerve már érthetjük, miért is 1.45 az az 1.45, a papírforma ugyanis azt mondatja velünk, az Everton idén elszenvedi sokadik igencsak méretes pofonját.

243251

Akár lezárhatja a továbbjutás kérdését az Atalanta is, amely egy győzelemmel biztosan továbbjutna az E-csoportból. A szimpatikus bergamói csapatnak azonban nagyon nem megy idén idegenben, hat meccsükből csupán három döntetlenre futotta és minden alkalommal egy gólt lőttek Gómezék.

A kék-feketék szerencséje, hogy hétvégén a könnyen verhető SPAL látogat az Azzuri d'Italiába, és mivel Gasperini mester eddig sem pihentetett az Európa Ligában, jó esélyt látunk rá, hogy vendégsikerrel ér véget a ciprusi 90 perc.

A Lyon és az Atalanta győzelme kombiban 2.40-szeres pénzt fizet a    -nál.

2017-11-02;73