Tenisz

Sávolt célja, hogy Fucsovics megszilárdítsa helyét a top 100-ban

Fucsovics Márton edzője, Sávolt Attila szerint a világranglistán karriercsúccsal 84. helyen álló magyar férfi teniszező számára az lesz a cél, hogy a legjobb száz között zárja a következő évet is.

"Jövőre az a célunk, hogy Marci megszilárdítsa a helyét a top százban, de egy teniszező számára az egyéni csúcs megdöntése is mindig motivációt jelent" - nyilatkozta a szakember az M1 aktuális csatornának kedd délután. Hozzátette: Fucsovics az év második felében nyújtott teljesítményével bizonyította, hogy "egyértelműen helye van top 100-ban", viszont a jövőben is minden mérkőzésére maximális koncentrációra van szükség tőle, ami a mostani előrelépésnek is ez az egyik alapfeltétele volt.

Fucsovics kemény csatára kényszerítette a US Open-bajnok Marin Cilicet Bázelben.

"Óvatosan kell azzal bánni, ha valaki bekerül a top százba. Sok ugyanis az olyan játékos, aki Marcihoz hasonlóan betör a 70-80. hely magasságába, aztán egy évvel később visszaesik a 150-160. hely környékére" - mondta az edző, aki szerint Fucsovicsnak legalább olyan nehéz feladat lesz ezen a szinten stabilan megragadnia, mint idáig eljutnia.

Az edző hangsúlyozta: a további előrelépésnek már teljesült az egyik feltétele, hiszen az első száz hely valamelyikének elérése a világranglistán egy teniszező számára mindig "lélektani határ".

Sávolt reményét fejezte ki, hogy 2018-ban Fucsovics mind a négy Grand Slam-viadalon alanyi jogon lesz főtáblás, míg a nagyobb ATP-versenyek 70-80 százalékán szintén nem kell majd selejtezőt játszania

Sávolt Attila 2016. januárban kezdett el foglalkozni Fucsoviccsal, és két év közös munkát kért arra, hogy kiderüljön: működőképes és eredményes-e ez az edző-játékos felállás.

Sávolt Attila és tanítványa. - Forrás: Facebook

"Ezt a két évet szántam arra, hogy az emlékeim szerint akkor a világranglistán 230. hely körül lévő Marci 2017 végére megközelítse a top százat" - árulta el a tréner. Kiemelte, hogy ez az időszak "egy tudatosan megtervezett edzés- és versenymunka eredménye".

Mindenben, így fizikailag, mentálisan, játékintelligenciában és technikában is előbbre kellett lépnie, és kell még ezután is, hiszen képesnek tartom őt a további fejlődésre.

- mondta Sávolt a játékosáról. Hangsúlyozta: a külső szemlélő számára alighanem Fucsovics pályán való viselkedése, mentalitása változott meg a leginkább.