E-sport

Nagyon közeledik az e-sport az olimpiához!

A 2024-es olimpián óriási esély van rá, hogy érmeket osszanak e-sportban is, de az kérdéses, hogy mely játékok is lehetnek majd érintettek.

Tony Estanguet, a párizsi bizottság társelnöke megerősítette, hogy egyaránt beszélni fog a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az e-sport képviselőivel a videojátékok teljes körű bevonásáról, amikor 7 év múlva Franciaországba érkeznek az olimpiai játékok.

"Meg kell vizsgálnunk a dolgot, mert nem mondhatjuk egyből, hogy nem való ez nekünk, és ez nem csak Olimpiáról szól. A fiatalság érintett ebben az ügyben és őket nagyon megfogja az e-sport és az ezt körülvevő világ. Nézzük meg tehát alaposabban és találkozzunk velük. Próbáljuk meg, hátha találunk közös pontot. Ezért sem szerettem volna már az elején nemet mondani.

Szerintem mindenképpen érdekes lenne együttműködni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a fiatalsággal, az e-sport családdal, hogy jobban megértsük mi a menete és miért ilyen sikeres" - nyilatkozta Estanguet egy interjúban.

Az 5. ázsiai beltéri és harcművészeti játékokon négy játék szerepel majd, a Starcraft 2, a Dota 2, a Hearthstone és a King of Fighters XIV.

A 2024-es olimpiai program 2019-ben kezd el körvonalazódni, végső döntést viszont csak a 2020-as tokiói torna után hoznak. Bár addig az e-sport már bemutatkozik a 2018-as ázsiai játékokon Indonéziában, és ez a teszt az egyik legfontosabb főpróbája lesz a megszületni vágyó sportágnak a nemzetközi színtéren.

"Abban mindannyiuk egyetértett, hogy az e-sport nagyon erős növekedést mutat, különösön a világ különböző pontjain élő fiatalság köreiben és ez platformot nyújthat az olimpiai mozgalomhoz valós csatlakozásban. A versenyszerű e-sport sporteseménynek tekinthető, a résztvevők intenzíven készülnek és gyakorolnak a megmérettetésekre akárcsak a hagyományos atléták." - NOB közlemény.

A NOB lefektette az e-sportokra vonatkozó elvárásait, nevezetesen, szüksége lenne egy globális irányító szervezetre, mellyel együtt tudnának dolgozni és a rendezvényeknek meg kellene felelnie az olimpiai mozgalom értékrendjével.

"Ahhoz, hogy sportként tekintsünk rá, az e-sport tartalma nem sértheti az olimpiai értékeit" - áll a NOB közleményében.

Az e-sportok 2016-ban 493 millió dolláros bevételt produkáltak és nagyjából 320 millió embert értek el világszerte, áll a Newzoo piackutató cég kimutatásaiban.

Kezdetben Ázsiában volt népszerű a nézők körében - 2014-ben több, mint 40.000 ember előtt rendezték a League of Legends World Championship döntőjét -, mostanra több millió szurkoló követi világszerte, és olyan létesítményekben tartanak versenyeket, mint a New York-i Madison Square Garden, Los Angeles-i Staples Center vagy a Las Vegas-i MGM Grand Arena. Nem beszélve a The International 2017-es kiírását, amelyen 24 millió dollárnál is több pénzt osztottak szét.

Forrás: esport1.hu - kattints az eredeti cikk megnyitásához