Tenisz

Érdemes lehet veretni a sógorok klasszisát Bécsben

  • Cesc18

Dominic Thiem nem szokott brillírozni a hazai versenyén, vajon most is korán búcsúzunk tőle?

Az Erste Bank Openre, azaz a bécsi ATP 500-as viadalra minden évben komoly nevek látogatnak el, idén sincs ez másképp, bár ezúttal egyéni Grand Slam-bajnok nincs a mezőnyben. Pályára lép viszont a hazai sztár Dominic Thiem, aki hetedik alkalommal teszi tiszteletét az osztrák fővárosban. 

Eddig nem túl fényes sikereket ért el a bécsi publikum előtt, és ezzel még nagyon finoman fogalmaztunk. Nincs is persze könnyű dolga, hiszen amióta beverekedte magát a legjobbak közé, azóta óriási figyelmet kap, gyakorlatilag minden róla szól ezen a tornán. Idén különösen, hiszen nincs egy például Andy Murray a mezőnyben, aki elvonhatná a média figyelmét az osztrákról.

Thiem ezzel a plusz teherrel kifejezetten rosszul birkózott meg az elmúlt években. 2014-ben és 2015-ben az első körben, míg tavaly a második kanyarban búcsúzott a tornától.

Robin Haase, Jerzy Janowicz és Viktor Troicki ellen is favoritnak számított, de ezeken a meccseken nem sikerült igazolnia a papírformát. Általában nem is teniszezett jól, egy éve például két szettben esett ki a szerb ellen.

Kitűnően érzem magam itt és szeretnék jó meccseket vívni a bécsi szurkolók előtt. 

- mondta Thiem, aki természetesen nagyon szívja magát és szeretne bizonyítani, de már a rajt sem lesz egyszerű számára, hiszen a US Openen negyeddöntőig jutó Andrey Rublev lesz az ellenfele.

Fogadás a továbbjutóra    
Andrey Rublev Dominic Thiem
3.20 1.30

A fiatal orosznak is gondot jelentett a múlt héten Moszkvában hazai közönség előtt jól teljesíteni, most viszont egy sokkal hálásabb helyzetből indulhat. Itt vesztenivalója csak Thiemnek lesz, akitől tornagyőzelmet vár a bécsi közönség. 

Az osztrák egyébként nem várja a legjobb formában ezt a versenyt, ugyanis Ázsiából nyertes meccs (!) nélkül távozott, pedig elindult Csengduban, Tokióban és Sanghajban is. A Guido Pella, Steve Johnson, Viktor Troicki trió ellen maradt alul, akikre egyaránt 3.00 feletti oddson lehetett fogadni. Thiem ezeken a meccseken háromból három rövidítést bukott el, ami nagyban hozzájárult a vereségeihez.

Elképzelhető, hogy idén már kijön a lépés az osztráknak hazai pályán, de az elmúlt hetekben mutatott formája és a bécsi múltja alapján inkább a fiatal oroszra érdemes fogadni, aki különösebb tét nélkül, pályafutása legjobb világranglistás helyéről (35.) vághat neki ennek az ütközetnek.