Forma-1

Eldőlt, Hamiltonnak oda is adhatják a világbajnoki serleget?!

A bukmékerek gyakorlatilag elkönyvelték a Mercedes brit klasszisának végső sikerét.

Egy újabb balszerencsés versenyhétvégén van túl a Ferrari, Sebastian Vettel technikai probmléma miatt Szingapúr után Japánból is pont nélkül távozott. A nyári pihenő óta ez volt zsinórban az ötödik olyan futam, amikor nagy riválisa, Lewis Hamilton mögött végzett, így nem csoda, hogy a Hungaroring utáni 14 pontos előnye 59 pontos hátránnyá alakult. 

Négy futam van vissza a szezonból, Vettel esélyei a világbajnoki címre pedig szinte a nullára csökkentek, bár a német még reménykedik.

"Normális, hogy kritizálnak minket, különösen, ha a dolgok rosszul alakulnak, ez része a munkánknak. Úgy érzem, a csapatot meg kell védenem, ugyanis egész szezonban hihetetlen munkát végeztek, majd a legutóbbi két versenyen megbízhatósági problémákkal szembesültünk."

Most azonban hátra kell dőlnünk, és egy kicsit ki kell pihennünk magunkat, hogy az utolsó négy versenyen teljes gázzal mehessünk. Aztán meglátjuk, mi történik. Még mindig van egy esélyünk.

"Szerintem versenyről versenyre fejlődünk, és sokkal előrébb jutottunk, mint az év elején gondoltuk volna, ami mindenképp pozitív." (forrás: www.hu.motorsport.com)

A bukmékerek teljesen más véleményen vannak, az oddsokat elnézve gyakorlatilag elkönyvelték Hamilton végső sikerét. A britre ugyanis mindössze 1.01-es oddsot kínálnak, míg Vettel vb-győzelme 26-szoros pénzt fizet.

A száguldó cirkusz most két hét pihenőt tart és Ázsiából Amerikába teszi át a székhelyét. Austinban is Hamiltont tartják az első számú favoritnak az irodák.

Ki nyeri az Amerikai Nagydíjat?
   
Lewis Hamilton 1.80
Sebastian Vettel 3.15
Valtteri Bottas 6.75
Kimi Raikkönen 12.50
Max Verstappen 14.00
Daniel Ricciardo 15.25