Kézilabda

Ötszörös pénzt fizetne a Fradi bravúrja

Hétvégén már a nőknél is elrajtol a Bajnokok Ligája, a Fradi a Vardar Szkopje, a Győr a Midtylland ellen lép pályára. A férfiaknál a Szegedre a címvédő, a Veszprémre egy német sztárcsapat vár. Lássuk, mit mondanak az oddsok!

A férfiak mezőnyében már a 4. fordulót rendezik a hétvégén a BL-ben. Az A-csoportban szereplő MOL-Pick Szeged két győzelemmel és egy vereséggel a 3. helyen áll a tabellán, szombaton viszont a 100 százalékos Vardar Szkopjét látja vendégül. A macedónok a Plockot, a Nantes-ot és a Zagrebet is gond nélkül fektették két vállra, vagyis a címvédő mondhatni remek formában kezdte az idényt. Juan Carlos Pastor legénysége tehát az év eddigi legnehezebb feladata előtt áll, nagy kérdés, hogy hazai környezetben sikerül e borítania a papírformát. A Vardar és a Szeged az elmúlt két kiírásban is összemérte erejét, de mind a négy meccset a szkopjei gárda nyerte. Ezek alapján nem meglepő, hogy a bukiknál a Vardar a favorit, a vendégek sikerére 1.80-as szorzóval lehet fogadni.

A Vardarhoz hasonlóan a Veszprém is hibátlan idáig, a bakonyiak vasárnap a Kielt fogadják a Veszprém Arénában. A Zebrák az elmúlt évekhez képest idén gyengébb kerettel rendelkeznek, ráadásul legnagyobb sztárjuk, Domagoj Duvnjak sérülése miatt nem tud segíteni a csapatnak. Ez meg is látszik a Kiel idei teljesítményén, a bajnokságban és a BL-ben összesen már 6 vereséget számlál a gárda, ami korábban egy egész éves termésnek felelt meg. Az előjelek alapján a Veszprém győzelme elég tutinak tűnik, de nem is kapunk érte csak 1.20-as szorzót.

A hétvégén már a hölgyeknél is elrajtol a sorozat, a Fradi pedig rögtön bitang feladat elé néz, hiszen a Vardar Szkopje vendége lesz. A tavalyi döntős hazai pályán nem nagyon szórja el a pontokat, bár a tavalyi kiírásban a zöld-fehérek 27-27-es döntetlen tudtak itt elérni. Az akkori meccsen 15-szörös oddsot fizetett a döntetlen, erre az opcióra most 12,50-es szorzót kapunk. A fogadóirodák egyébként nem nagyon bíznak a Fradiban, Elek Gábor lányainak győzelme több, mint ötszörös haszonnal kecsegtet, míg a Vardar sikere mindössze 1.15-ös oddsot fizet.

ehfcl.com

A címvédő Győri ETO azzal a dán Midtyllanddal találkozik, amellyel az elmúlt 3 évben rendre összefutott. A mérleg természetesen a magyar bajnok felé billen, bár a legutóbbi randevút az északiak nyerték meg 27-23-ra - igaz, fordított felállásban. Győrben nem lehet kérdés az ETO sikere, amit jól mutat a Görbiczékre kínált 1.03-as szorzó is.

A hétvégi meccsekre részletes beharangozókkal is jelentkezünk majd, addig várjuk kommentekben az észrevételeiteket, gondolataitokat!

   
  1 x 2
Vardar Szkopje - Ferencváros 1.15 12.50 5.50
Győr - Midtylland 1.03 19.25 9.75
 
Szeged - Vardar Szkopje 2.20 8.00 1.80
Veszprém - Kiel 1.20 10.50 4.95