Német foci

Dortmundban közel öt éve erre várnak

Nagy a káosz a Bayern München háza táján, ezt pedig a Borussia Dortmund szépen ki is használja. Vajon a fekete-sárgák képesek lesznek letaszítani a trónról a bőrnadrágosokat? A bukik szerint nem.

Az elmúlt években nem igazán szokhattak hozzá a Bayern München-drukkerek ahhoz, hogy csapatuk szenved, márpedig a bajor gárda három mérkőzés óta nyeretlen, a bajnokságban egymás után összehozott két döntetlen miatt pedig szintén igen szokatlan helyzet állt elő. A bajorok 14 pontot zsebeltek be az eddigi hét forduló alatt a Bundesligában, a Dortmund viszont veretlenül robog és 21-1-es gólkülönbséggel valamint 19 szerzett ponttal magabiztosan vezeti a tabellát.

Müller formahanyatlása is közrejátszik a Bayern gyengélkedésében

Persze adott esetben egy döntetlen a Wolfsburg (2-2) vagy éppen a Hertha (2-2) ellen még nem jelentene tragédiát, főleg a szezon első felében, csakhogy a Bayern mind a két meccsen kétgólos előnyt adott le az ellenfélnek, ami komoly mentális problémákra is utalhat.

Háttérinfónak persze ott van az Ancelotti-sztori is, ami alapján bizony a Bayern komoly morális gödörbe esett, ahonnan kérdés, mikor lábal ki.

Carlo Ancelottit már az előszezon során is rengeteg kritika érte a gyenge eredmények és a mutatott játék miatt, az elégedetlenkedő hangok pedig a győzelmekkor sem halkultak el, hiszen a Bayern nem azt a lehengerlő játékot nyújtotta, amit az elmúlt években.

A szerényebb győzelmek mellett a játékosok ki-kiszólásai is jelezték, hogy nincs minden rendben Münchenben, aztán a PSG elleni vereség után borult a bili, majd másnap az olasz szakvezetőnek útilaput kötöttek a talpára.

A német sajtóban olyan vélemények jelentek meg, melyek szerint Ancelottit öt régi bayernes buktatta meg, az egyik közülük Arjen Robben lehet, aki nem csinált titkot abból, hogy nem csípte az 58 éves szakembert, legutóbb azt találta mondani, hogy a kisfia csapatának edzései is jobbak, mint a háromszoros BL-győztes trénernél.

Egyelőre az utódkeresés a fő téma Münchenben, a válogatott szünet miatt most egy kis lélegzetvételhez jutottak a klubvezetők, de hamarosan megoldást kell találniuk a kispadra.

Amíg a Bayernnél válságkezelés folyik, addig Dortmundban szép csendben elhihetik, hogy idén lesz esély az aranyra. A BvB az elmúlt öt esztendőben három ezüstöt is szerzett a bajorok mögött, így a szurkolók már nagyon várják, hogy összejöjjön a bajnoki elsőség is, amire a jelek szerint most lehet esélyük.

A Dortmund jelenleg ötpontos előnnyel vezeti a tabellát, ami közel sem elhanyagolható tényező, hiszen régen volt ilyen helyzet Németországban.

A bukmékereket mindenesetre mérsékelten hatja meg a Bayern helyzete, hiszen még mindig a müncheniek a toronymagas esélyei a salátás tálnak.

A szezon elején 1.12-es szorzót fizettek a címvédésre, ez a szám mostanra 1.35-re kúszott fel.

A Dortmundra a szezon elején 6.25-ös oddsot fizettek, ez most a hétvége után lement hármas szorzó alá.

A vb-selejtezők miatt most két hét szünet következik a Bundesligában, majd október 14-én a Bayern a Freiburgot, a Dortmund pedig a Lipcsét fogadja.

Ki nyeri a Bundesligát? 2017/2018    
Bayern München 1.35
Dortmund 2.95
Leipzig 32.00
Hoffenheim 56.00
Schalke 92.00
Leverkusen 200.00
239384