Férfi kézi BL

Kötelező győzelem előtt a Szeged

A svéd Kristianstad együttesét fogadja vasárnap délután a Pastor-csapat. Csak a különbség a kérdés?

Kötelező győzelem előtt a Szeged.

A Nantes-tól elszenvedett vereséget követően sikerült javítania a MOL-Pick Szeged együttesének, hiszen a magyar csapat múlt héten a Zágráb otthonában tudott győzni a Bajnokok Ligájában. Az a siker félig-meddig bravúr volt, vasárnap viszont kötelező győzelem előtt állnak a Tisza-partiak.

1x2    
Szeged Döntetlen Kristianstad
1.10 12.50 6.75

Az Újszegedi Sportcsarnokba ugyanis az a svéd Kristianstad együttese látogat, amely csapat ellen kifejezetten jól megy a szegedi együttesnek. A felek eddigi mind a hat tétmeccsét rendre a magyar együttes nyerte, tavaly például oda-vissza simán győzött a Pastor-legénység.

Nyáron egy felkészülési mérkőzés során találkozott a két alakulat, ám akkor is a Csongrád megyei együttes tudott nyerni, méghozzá a VII. OTP Bank Kanizsa-kupa döntőjében, semleges pályán 34-28 arányban. Ugyanakkor kellő komolysággal kell venni a svédeket, hiszen a Zágráb ellen döntetlent játszottak hazai pályán, míg Barcelonában egy végletekig kiélezett mérkőzésen mindössze két találattal kapta ki a legrangosabb európai kupasorozatban.

A két csapat eddigi egymás elleni tétmérkőzéseinek eredményei:
Időpont Liga Mérkőzés Eredmény
26.11.16 BL Szeged Kristianstad 33 : 28
19.11.16 BL Kristianstad Szeged 21 : 29
18.11.15 BL Kristianstad Szeged 32 : 34
14.11.15 BL Szeged Kristianstad 35 : 28
29.03.14 EHF Szeged Kristianstad 29 : 18
12.02.14 EHF Kristianstad Szeged 23 : 26

Ami a szegedieket illeti, a gárda múlt hét szombaton megszerezte első győzelmét a BL idei kiírásában, köszönhetően kiváló védekezésének. Hétfőn pedig már az NB I-ben játszott egy komolyabb mérkőzést, hiszen Csurgón vendégszerepelt Juan Carlos Pastor együttese, ahol végül 11 találattal bizonyult jobbnak.

"A múlt heti, zágrábi és a hétfői csurgói győzelemből lehet erőt meríteni, és kell is. Megfelelően felkészültünk a vasárnapi BL-meccsre, amikor is egy fiatal, ugyanakkor roppant tehetséges csapattal játszunk. Komoly meccs lesz, ugyanakkor nekünk kötelező itthon legyőzni a Kristianstadot, mert jobb csapat vagyunk" - nyilatkozta Jonas Kallman, a hazaiak játékosa a pickhandball.hu-nak.

Jó passzban van tehát a magyar együttes, s mivel nincs sérültje vagy eltiltottja, így a lehető legjobb összeállításában léphet pályára. Mindezeknek tudható be, hogy a bukiknál abszolút a Szeged a mérkőzés esélyese, hiszen a     háromesélyben mindössze 1.10-szeres pénzt kínál a hazaiakra, míg a vendégekre 6.75-szöröst. A fogadóiroda a hendikep vonalat 5,5-nél, míg a gólok számának határát 57,5-nél húzta meg.

A találkozót a Sport 1 TV élőben közvetíti vasárnap 17:00-tól, míg a     élő fogadási lehetőséget kínál a mérkőzésre.