Premier League

Abszolút háromesélyes a Chelsea-Manchester City rangadó

megosztom

Jön az első igazi komoly derbi a Premier League-ben: szombaton a Chelsea a Manchester City együttesét fogadja!

A Chelsea játékosai jó hangulatban várják a szombati rangadót. - Fotó: twitter.com/VictorMoses

Habár idén rendeztek már négy komolyabb meccset is a Premier League-ben, a végső sikerre igazán esélyes együttesek közül szombaton először néz farkasszemet egymással két alakulat a Stamford Bridge-en, nevezetesen a Chelsea és a Manchester City.

1x2    
Chelsea Döntetlen Manchester City
2.50 3.30 2.65

A pocsék szezonrajtot követően a Chelsea együttese egyre jobban futballozik, mivel Antonio Conte fiai a legutóbbi nyolc meccsükből hetet is behúztak, s mindössze egyen játszottak döntetlent. Hétközben ráadásul önbizalomnövelő győzelmet arattak a londoniak, hiszen a Bajnokok Ligájában az Atlético Madrid otthonában tudtak nyerni, méghozzá úgy, hogy a mindent eldöntő találatot Michy Batshuayi a 93. percben szerezte.

A gárda tehát kiváló formában van, s mindössze két hiányzója lesz a hétvégi rangadón, hiszen Daniel Drinkwater sérült, míg David Luiz eltiltott. Igaz, előbbi játékos nem számít alapembernek, míg utóbbi pótlása könnyedén megoldható, mivel Conte a brazilon kívül valamennyi védekezőjátékosára számíthat.

[2522805] 2017-09-30 18:30:00 Chelsea - Manchester Cityx;5

Ami a vendégeket illeti, a Manchester City is remek formában van, hiszen a csapat a legutóbbi hét tétmérkőzését egyaránt megnyerte. Az Égszínkékek mindezt pedig közönségszórakoztató módon tették, ugyanis ezen ütközeteken összesen 26-szor (!) találtak be, s mindössze egyetlen egy (!) gólt kaptak.

Pep Guardiola ráadásul ismét számíthat csapatkapitányára, Vincent Kompanyra, ugyanakkor Benjamin Mendy még mindig sérült, míg Sergio Agüero autóbalesetet szenvedett csütörtök éjszaka, s könnyen lehet, hogy több hetet kell kihagynia. Noha az argentin játékos perpillanat vezeti a Premier League góllövőlistáját, azért így sem kell félteni a vendégeket, hiszen Leroy Sané, Raheem Sterling és Gabriel Jesus is szépen termeli a gólokat az idei szezonban.

Két bombaformában lévő együttes csap tehát össze szombat késő délután a Stamford Bridge-en, aminek köszönhetően a bukmékerek szerint abszolút háromesélyes a találkozó. A     háromesélyben 2.50-szeres szorzót kínál a Chelsea-re, míg a City-re 2.65-szörös oddson lehet fogadni.

Kiszámíthatatlannak tűnik tehát a találkozó, így pedig megérheti gólokra fogadni, főleg úgy, hogy a felek legutóbbi négy Premier League meccsén rendre született legalább három találat. A magyar állami bukméker a 2,5-nél több gólra 1.65-szörös pénzt fizetne ki, míg, ha mindkét csapat betalálna, akkor a feltett tétünk 1.55-szörösét kaphatnánk vissza.

[2522805] 2017-09-30 18:30:00 Chelsea - Manchester Cityx;
237903
megosztom