Bajnokok Ligája

Merész tippel nyernénk a PSG-Bayern rangadón!

Két végső győzelemre is komoly eséllyel pályázó csapat feszül egymásnak a Parc de Princes-ben szerda este.

A PSG a második, a Bayern München pedig a harmadik. Hogy hol? A fogadóirodák erőrangsorában, amely a Bajnokok Ligája végső győztesére vonatkozik. Nem vitás, két szupercsapat feszül egymásnak a BL második körében, de nagy kérdés, milyen végeredménnyel záródik a csata.

A bukmékereknél mindenesetre a PSG a favorit, Neymarék sikere 1.90-es szorzóval fogadható az állami fogadóirodánál, míg a bajorok győzelme három és félszeres pénz körül fizet.

1x2    
PSG Döntetlen Bayern München
1.90 3.80 3.45

A Bayern München évek óta az egyik leghatékonyabb támadójátékkal rendelkező csapatnak számít a világon, míg a PSG Neymar és Mbappé megszerzésével a világ legdrágább támadótrióját mondhatja magáénak. Az egy futballpályára jutó sztárcsatárok száma tehát igen magas, éppen emiatt a bukmékerek úgy kalkulálnak, hogy komoly gólparádé várható szerda este Párizsban.

A bukik beárazták a meccset, a 2,5 gól feletti opcióra mindössze 1.35-ös szorzót fizetnek, az egál határokat 3,5 találaton húzták meg.

De lássuk, mit lehet ezzel kezdeni. A PSG a bajnokságban 7 forduló alatt 21 gólt termelt, vagyis átlagban 3 gólt szerez meccsenként és ehhez hozzájön, hogy a BL nyitókörében ötöt gurított Glasgow-ban a Celticnek. A Bayern ezzel szemben csak 14 gólt szerzett a Bundesliga első hat körében, a BL első fordulójában pedig hármat rúgott az Anderlechtnek.

Ezen felül van még egy olyan statisztika, ami szintén az over felé billenti a mérleg nyelvét. A PSG utolsó nyolc BL-meccsén egyaránt esett legalább 3 találat, míg a Bayern utolsó 9 BL-meccséből nyolcszor esett be az over. 

Viszont amikor a sportfogadásban valami egyértelmű, az sokszor besül. Véleményünk szerint most is akad néhány olyan tényező, ami azért árnyalja a gólfesztiválról szőtt elképzeléseket.

Kezdjük azzal, hogy az elmúlt napokban azzal volt tele a sajtó, hogy Neymar és Cavani nézeteltérése mekkora galibát okozott a PSG-nél. A büntetőkön összevesző két sztár harcából a jelek szerint a brazil jött ki győztesen - részben a csapatnál játszó honfitársaknak köszönhetően - Unai Emery ugyanis bejelentette, hogy mostantól felváltva rúgja a tizenegyest a két támadó.

Bárhogy is próbálják elmismásolni a kérdést a klubnál, azért az a tény, hogy a két játékos egymásnak esett az öltözőben vagy hogy Neymar Cavani eladását kérvényezte, aligha múlik el nyomtalanul. Neymar "rejtélyes" okokból kimaradt a hétvégi bajnoki keretből, Cavanit pedig elfelejtették meghívni Thiago Silva születésnapi bulijára. Úgyhogy azért ne dőljünk be a nagy békének.

A Bayernnél sincs minden teljesen rendben, a bajorok egyelőre nem hozzák azt a teljesítményt, amit az elmúlt években megszokhattunk tőlük. Sokan úgy vélik, hogy Carlo Ancelotti belekényelmesedett a müncheni székbe és már nem tudja úgy motiválni a sztárokat, akik közül jó páran már a jövőjüket tervezik.

Lewandowski kapcsán például már több lap is készpénznek veszi, hogy a nyáron lelép a csapattól, de Thomas Müller is érdekes nyilatkozatokat tett a közelmúltban, kritizálva a csapat játékát.

[2620451] 2017-09-27 20:45:00 Paris Saint Germain - Bayern Münchenx

Mindenki csúcsmeccset vár, a főszereplők háza táján azonban akadnak problémák, ebből pedig az is következhet, hogy sok szurkoló csalódhat a meccsben.

Azért ez egy komoly presztízsmeccs lesz, így mindkét csapat számára jó erőfelmérő lehet a találkozó. Nyilván a PSG szeretné megmutatni a világnak, hogy megérett a BL-győzelemre, míg a Bayern azt hozná a riválisok tudtára, hogy hiba lenne leírni.

Véleményünk szerint komoly taktikai csata várható szerda este, amelyben benne van az is, hogy mindkét csapatnál az ellenfél támadóinak megfékezése lesz az egyik fő feladat. Éppen ezért mi most szembemegyünk az árral és megpróbálkozunk egy underes fogadással - vagyis nem várunk 4 gólt a találkozón.

PSG - Bayern München
hatharom.com
Gólszám 3,5 gól alatt
@1.70
Fogadási határidő: 09.27 20:45
[2620451] 2017-09-27 20:45:00 Paris Saint Germain - Bayern Münchenx;