Tipp

Angol tippekkel nyernénk a BL-napon

  • varin
megosztom

A Championshipben is egymást érik a mérkőzések, ez pedig jó okot szolgáltat egy kombi összeállítására.

Dortmund-Real Madrid és Monaco-Porto derbiket is rendeznek a keddi Bajnokok Ligája-fordulóban, ám a gigameccsek árnyékában ne menjünk el szó nélkül az angol másodosztály, a Championship találkozói mellett sem. Jelen kombival a BL mellett a futball őshazájában is profitra tehetünk szert.

Bristol City-Bolton Wanderers - Bristol City
Odds: 1.45

Bogdán Ádám egykori csapatának idei teljesítményében nincs sok köszönet. A csapat idestova 566 perce gólt sem szerzett a különböző sorozatokban, e mellé viszont a hat teljes mérkőzésen beszedtek 16 gólt. Egyáltalán nem meglepő, hogy Phil Parkinson mester állása veszélyben van, a szurkolók szerint pedig a csapat egyszerűen már nem elég jó a Championshiphez sem. A gárda sérültek terén sem áll jól, több hiányzóval kénytelenek útra kelni a háromórás bristoli kirándulásra, ahol legutóbb egy laza hatost kaptak a Citytől.

Fotó: bristolcityfc.co.uk

Reidék kiváló formában várják a találkozót, vereséget tíz mérkőzés óta nem szenvedtek, de kiütötték például a kupából a Watfordot és a Stoke Cityt is. Hazai pályán a Derby Countyt kapták el, de az is nagy szónak számít, hogy ikszeltek a Norwich és a Wolverhampton vendégeként. A feljutásra ácsingózó Vörösbegyek nyeretése igen jó tippnek tűnik a kilenc bajnokin két pontig jutó Bolton ellen, ha pedig valaki még pikánsabbá akarja tenni a fogadását, megfogadja Bobby Reid gólját 2.40-es oddsért.

Hull City-Preston North End - Döntetlen vagy Preston
Odds: 1.55

Első ránézésre talán kicsit bátornak tűnhet itt a Hull City ellen fogadni, de a Tigrisek az egész liga egyik leggyengébb formában lévő csapatát alkotják. Az együttesnek mindössze két győzelme van az idei bajnokságban, de ezek talán a két leggyengébb gárda, a Bolton és a Burton ellen születtek. A Preston azonban kicsit más kategória. Főleg úgy, hogy a Hull dolgát sérülések is nehezítik, maródi például Abel Hernández (3/3), aki nélkül közel sem olyan ütőképes a támadósor.

A North End egyetlen bajnoki vereséggel, rájátszást ér pozícióban áll úgy, hogy idén mindössze három(!) gólt kaptak a kilenc mérkőzésen, amellyel vezetik ezt a kategóriát. Összességében a Preston a liga egyik meglepetéscsapata, klasszikusan brusztolós, angolos futballt játszanak, kevés idegenlégióssal és igazán nagy sztárral.

hatharom.com
Bristol City-Bolton Wanderers Bristol City
Hull City-Preston North End Döntetlen vagy Preston
2.25@
Fogadási határidő:20:45
2017-09-26;48
238651
megosztom