NB I

Egyre kevesebbet fizet a Fradi bajnoki címe

  • ivan
megosztom

A Videoton döntetlenjének és a Fradi újabb sikerének köszönhetően összerázódott az élmezőny az NB I-ben. A fogadóirodák szerint azonban még mindig a Videoton a favorit az aranyra.

Két gyengébb meccs és a Videoton előnye máris elolvadt avagy a magára találó Fradi két pontra megközelítette a listavezető fehérvári alakulatot.

Az OTP Bank Liga hétvégi programjában a Ferencváros hazai pályán fogadta a Diósgyőrt és bár az első játékrész felejthetőre sikerült, Thomas Doll együttese - többek között - Varga Roland újabb góljával érvényesítette a papírformát és begyűjtötte a három pontot.

A Videotonra a címvédő Budapest Honvéd várt, de az eltiltott Danko Lazovics nélkül nem jött össze a győzelem, a piros-kékek a második félidőben helyenként már a döntetlen megtartásának is örülhettek. Marko Nikolics csapata a Vasas elleni zakó után tehát ismét pontokat hullajtott, a megingást pedig ki is használták a riválisok.

Fotó: Ferencvárosi Torna Club - facebook

A forduló nyertese így a Ferencváros lett, amely sorozatban harmadik sikerét aratta és ezzel látótávolságon belülre került a bajnoki címért zajló versenyfutásban. Bármilyen furcsa, a Debrecen is ott lohol az éllovasok nyakában, a Loki augusztus 12. óta veretlen és öt győzelemből álló sorozatot mondhat magának az NB I-ben.

Szűk három hete a Fradi bajnoki címe még hatszoros pénzt fizetett.

A Honvéd annak ellenére a negyedik, hogy négy forduló óta képtelen meccset nyerni, az újonc Puskás Akadémia pedig maradt az 5., bár ha a Vasas megnyeri a Haladás elleni elhalasztott meccsét, beelőzi a felcsútiakat.

A hétvégén a 11. fordulóval véget ér a bajnokság első köre, kíváncsiak voltunk, hogy adják az oddsokat a magyar bukik a végső győztesre.

Bár néhány héttel ezelőtt a Videoton aranyérmét szinte készpénznek vették a fogadóirodák, mostanra érhetően óvatosabbak a számokkal. A szorzók alapján a Fradi lehet a másik befutó, de a Honvéd és a Debrecen csapatának szinte semmi esélyt nem adnak a magyar oddsmesterek - előbbi bajnoki címe 10, utóbbié 15-szörös pénzt fizet jelenleg.

Hétvégén a Fradi a Balmazújváros, a Videoton pedig a Diósgyőr vendége lesz. Könnyen lehet, hogy a Fradi szorzója hét nap múlva már nem fizet majd ennyit...

Szerinted melyik csapat nyeri az NB I 2017/18-as szezonját?x;
2017-09-23;212
239099
megosztom