Angol foci

Úgy szidnak minket, mintha nulla pontunk lenne - Klopp

  • varin
megosztom

A Liverpool mestere szerint igazságtalanul bánik velük a sportsajtó. Az előjelek azonban azt mutatják, hétvégén is nagy lesz a baj a Mersey partján.

Egészen kiábrándító formában van a Liverpool együttese, amely négy nyeretlen mérkőzést számlál zsinórban és kiesett az angol Ligakupából is. A jó startot követően a Vörösök így már csak a nyolcadik helyen állnak a tabellán, ráadásul hétvégén éppen ahhoz a Leicester Cityhez utaznak, amely kiütötte őket hét közben a kupából. A szurkolók egyre intenzívebben követelik Klopp fejét, ám a német mester szerint az angol lapok túlzásba viszik a hisztit a csapat körül.

A hétvégi bajnokit megelőző sajtótájékoztatón a tréner úgy nyilatkozott: "Még mindig nagyon jó és lendületes csapatunk van, csak éppen gólokat nem szerzünk. Ennek ellenére nem érzem korrektnek, hogy úgy beszélnek a csapatról, mintha egy nullapontos kiscsapat lennénk, amely a legrosszabb az egész ligában.

Igen, tudjuk, hogy vannak problémáink, a 8 pont nem 15, ez a helyzet. Sokat kell még dolgoznunk és fejlődnünk, ezen az sem változtatna semmit, ha 15 egységünk lenne, csak épp a kedvünk lenne jobb" - mondta Klopp.

Liverpool#eng-liverpool#5

A liverpooli parancsnok a média munkatársainak azt is elárulta, hétvégén Matip és Can mellett Lovren szolgálataira sem számíthat, így vélhetően a védelem is igen felforgatott lesz a Rókák ellen, jelen állás szerint Ragnar Klavan és Joe Gomez lesznek a belső védők.

A csapat hétvégén tehát a Leicester, majd a néhány nap múlva a Newcastle United vendége lesz a bajnokságban, ám a bekkek mellett Sadio Mané sem játszhat egyik mérkőzésen sem, márpedig a szenegáli klasszis nélkül tavaly is nagyon szenvedett a Mersey-parti csapat. Mindezek fényében ne csodálkozzunk, ha újabb pocsolyába lépnek bele a liverpooliak.

   
Leicester Döntetlen Liverpool
3.80 3.45 1.90
[2522797] 2017-09-23 18:30:00 Leicester - Liverpoolx;
megosztom