Spanyol foci

Nagyon úgy néz ki, hogy hátrány a hazai pálya a Realnak

  • MVB80
megosztom

22 éve nem rajtolt ilyen gyengén a Bernebéu-stadionban a Real Madrid.

Bombameglepetés történt szerda este a spanyol bajnokságban, a Real Madrid ugyanis hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Betistől, így a címvédő idénybeli harmadik hazai találkozóját sem tudta megnyeri.

A Valencia elleni 2-2 és a Levante elleni 1-1 után még lehetett azzal védekezni, hogy Cristiano Ronaldo eltiltás miatt hiányzott, de a Betis ellen már a portugál gólgyáros is ott volt a többiek között, de neki sem ment, pedig nagyon akart, ez érződött minden mozdulatán.

Neki sem jött össze semmi

A mostani vereség azt jelenti, hogy a Realnak megszakadt a gólszerző sorozata, a számláló 73 találkozónál állt meg, a mostanit megelőzően tavaly áprilisban, a Manchester City elleni BL-elődöntőben fordult elő, hogy lenullázta az ellenfél.

A három hazai meccsen szerzett két pont pedig 1995 óta a legrosszabb idénykezdetnek számít a Bernabéuban, 22 évvel ezelőtt két vereség és egy döntetlen jött össze.

Abban a szezonban a Real végül csak hatodikként zárt, a bajnoki címet pedig az Atlético szerezte meg, amely 17 pontot vert a Realra. Az Atlético most is megelőzi a városi riválist, Antoine Griezmannék három ponttal állnak jobban a Realnál, amely inkább amiatt aggódhat, hogy a Barca már hét ponttal többet gyűjtött, és Lionel Messi félelmetes formában kezdte a szezont.

Persze messze még a vége, és Isco, a Real középpályása is elismerte, jobb, hogy az idény elején kerültek gödörbe, mert így még bőven van idejük rendezni a sorokat.

Erre például kiváló alkalom lehet a hétvégi, Alavés elleni idegenbeli meccs, a baszkok ugyanis öt kör után pont nélkül állnak az utolsó előtti helyen.

1x2    
Alavés Döntetlen Real Madrid
12.00 6.70 1.18
megosztom